Fegyverneky továbbra is gipszben
2010. szeptember 06. hétfő 19:00

– Mi történt a Montenegró elleni idegenbeli meccsen?
– Hogy pontosan mi történt, arra nem is nagyon emlékszem. Mintha belerúgtak volna a lábamba a második negyedben, de ez a felvételeken nem látszik. Azt éreztem, hogy valami nincs rendben, de igazából nem is fájt. Meghúztam a cipőmet és mentem tovább. Este már nagyon fájt, másnaptól pedig csak egyre rosszabb lett.
– Azt már lehet tudni, hogy mikor épül föl?
– Ezt a stressztörésnél nem lehet megmondani. Attól is függ a gyógyulás, hogy hol van a törés, és egyben emberfüggő is. Egyelőre még hordanom kell a sportgipszet, lassan pedig elkezdem tornáztatni.
– Milyen lesz az alakulófélben lévő Pécs 2010?
– Erről nem tudok sokat mondani. Eddig egy edzésen sem tudtam részt venni, és a meghatározó játékosok sem edzenek még. A légiósok sem érkeztek meg, a válogatottak pedig még nem tréningeznek. Az új csapatról majd csak szeptember végén tudunk valamit is.
– Júniusban volt az esküvő a szintén kosárlabdázó Dénes Gáborral. Hogy tetszik a házasélet?
– Eddig ugyanolyan, mint a nem házas. Nem tapasztaltam semmilyen különbséget. A nászúton kívül egyhuzamban összesen csak három napot töltöttünk együtt a nyáron. Megszoktuk már ezt az állapotot. Például amikor ő Pécsen volt, én Brnóban játszottam, aztán én visszajöttem Pécsre, ő pedig eligazolt Kecskemétre, ahol most is játszik.
Tasi Tímea – Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...

