Ezer forint adomány lesz a belépő a Fűzy Ákos-emlékmérkőzésekre
2013. szeptember 18. szerda 09:56
Jövő szerdán jótékonysági mérkőzéseket rendeznek a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatának szeptember 7-i buszbalesetében elhunyt vezetőedző, Fűzy Ákos emlékére, a befolyó összeget a szakember családja kapja meg.
Az ötlet a korábbi pécsi sikeredzőtől, Rátgéber Lászlótól származik, aki több mint egy évtizedig dolgozott együtt Fűzy Ákossal a baranyai megyeszékhelyen. A program fiú és lány utánpótláscsapatok, köztük egy győri együttes mérkőzéseivel kezdődik, ezt követően a PVSK-Pannonpower férfi csapata a Kaposvárral csap össze, majd a női bajnokságban szereplő PEAC-Pécs a PINKK-Pécsi 424-gyel játszik. A szervezők ezer forintos adományt kérnek az eseményre kilátogatóktól.
"A nézők éles felkészülési mérkőzéseket láthatnak majd, de azért mindenki tudja, hogy ezen a napon nem az lesz fontos, hogy beesik-e a tripla a kosárba vagy sem, s ki nyer. Ennek megfelelően nem lesz vendégszektor sem - mindenki oda ülhet, ahova szeretne, vagy éppen ahol mondjuk öt, tíz, tizenöt évvel ezelőtt ült" - mondta Rátgéber László.
A győri csapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál ütközött össze egy személyautóval. A szerencsétlenség helyszínén meghalt Tapodi Péter klubigazgató, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, a szerb Natasa Kovacevicnek pedig térd alatt amputálni kellett a lábát.
Fűzy Ákos temetése szombaton 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szállást keres a Szentírás - Új...