Egy millát kap, aki megírja az MTK új indulóját
2020. május 06. szerda 12:20

Az élvonalba visszajutott MTK Budapest labdarúgócsapata új indulóra hirdetett pályázatot.
Zakor Sándor, a labdarúgócsapatot működtető társaság tulajdonosa az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelte: a szurkolóktól érkezett az ötlet, hogy legyen új induló, amely aztán találkozott az 1888-ban alapított klub elképzelésével.
"Az MTK labdarúgócsapata az elmúlt időszakban folyamatosan megújult. 2016-ban megépült az új stadionunk, a klub új arculatot kapott, így talán nem is meglepő, hogy ezek fényében a 2020-as éveket vadonatúj, modern hangvételű indulóval szeretnénk teljessé tenni" - hangsúlyozta.
A pályázaton való részvételben a klub elsősorban zeneszerzőkre és szövegírókra számít.
A zsűri instrumentális indulót nem fogad el érvényes pályázatként, az énekes tartalom bármilyen kísérettel benyújtható.
A beérkező pályaművek értékelése során a közönség szavazatát is figyelembe veszik. A zsűriben helyet kapott Deutsch Tamás, az MTK elnöke mellett többek között Kanta József csapatkapitány, Grecsó Krisztán József Attila-díjas költő, író és Rónai Egon, az MTK Baráti Kör elnökségi tagja.
A dalok benyújtásának határideje június 15., a döntés július 31-ig születik meg, a legjobbnak ítélt pályamunka alkotója egymillió forint díjazásban részesül.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: a tét Magyarország...
- Először értékelik pontozással a...
- Egyre melegebbre fordul, napsütéses...
- Akinek elveszett a tajkártyája, most...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Juhász Dorka a Galatasaray...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...