Csodás őszt produkált a PMFC - Megkérdeztük, mégis miből fedezik a csapat kiadásait

2020. december 16. szerda 11:14

Csodás őszt produkált a PMFC - Megkérdeztük, mégis miből fedezik a csapat kiadásait

A „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci" mondást sokan Puskás Ferenc nevéhez kötik. bár,egyes vélemények szerint ilyet Öcsi bácsi soha nem jelentett ki. Mindegy is, de a PMFC esetében most a nem túl nagy összeg, mégis szép sikerek jelszó van érvényben. A forintok nyomába próbáltunk eredni, amiben jelentős részsikereket tudunk felmutatni. De azért a futballisták gazdasági helyzete nem annyira egyszerű, mint amilyennek gondolhatnánk. Az eligazodásban Győri János operatív igazgató nyújtott segítséget.  

 

 

- Az utánpótlás teljes működtetését külön kezeljük a felnőttekétől - kezdett bele mondandójába a korábbi válogatott labdarúgó. - A korosztályos csapatok fenntartása mintegy 250 millió forintba kerül évente. Ebben van képzési díj, társasági és osztalékadó (tao-pénz), valamint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) úgynevezett produktív támogatási rendszeréből adódó összeg is. Mi nem vagyunk benne az államilag támogatott akadémiák között, de dolgozunk azon, hogy minél hamarabb mi is a „top" közé kerüljünk. Bár a Magyar Labdarúgó Szövetség által a képzési rendszert auditáló belga Double Pass minősítése alapján helyünk van a legjobbak között, de dolgozunk azon, hogy minden kritériumnak még jobban megfeleljünk.

Egymilliárd a csúcs

Az NB II-ben, a pénzügyileg élen állók mintegy egymilliárdot költenek évente. Ez nyílt titok, de névvel senki sem vállalja, mégis, a felek azért tudnak egymás lehetőségeiről. A gazdaságilag - tehát nem szakmailag - középen lévők 350-500 milliót költhetnek el.

- Fontos a jövő, ám a többséget a felnőtt, profi csapat forintjai érdeklik. Arról mit érdemes tudni?

- Az NB II-ben újoncként, olyan költségvetéssel vágtunk neki nyáron a bajnokságnak, amivel a biztos bennmaradást szerettük volna biztosítani. A fiúk eredményes szereplése kellemes gondokat hozott számunkra is. Az MLSZ minden másodosztályú klub részére biztosít egy normatív támogatást, valamint az eredményességtől függően különböző bónuszokat nyújt. Mindez a nagy egésznek mintegy harmadát adja ki. Gazdaságilag és jogilag a Pécsi Sport Nonprofit Zrt-hez (PSN Zrt.) tartozunk, amely Pécs Megye Jogú Város százszázalékos tulajdonú cége. Önálló egységként, gazdaságilag teljes elkülönülve működünk.

- Kicsit fejben leltározva, azért még hiányzik egy jelentős hányad.

- A szponzori, támogatói, reklám és jegybevételekből származó forintok sorakoznak még a bevételi ágon. A pálya szélére kitett molinókból mindenki tudhatja, milyen cégekről van szó. Igaz, pillanatnyilag nézők nincsenek, ami kiesés számunkra. Ha megint szurkolók előtt lesznek a mérkőzéseink, akkor a bérletekből, jegyek árából kijöhet minden rendezési költség. Ami szintén nem közömbös, még akkor sem, ha itt hatalmas bevételekről nem beszélhetünk.

- Pontos számokat is elárulna?

- A támogatói körünk érdekeit védve, egyes tételeket szeretnénk bizalmasan kezelni. Ez a mi későbbi tárgyalási pozíciónkat is erősítheti. Hiszen a névszponzori kérdés sem dőlt még el. Akadtak rá jelentkezők, bár messze voltak egymástól az elképzeléseink. Ennek ellenére erről az esélyről sem szeretnénk lemondani. Ahhoz meg szükséges a diszkréció.

 

Pucz Péter