Biczó Bence ifjúsági olimpiai bajnok!
2010. augusztus 20. péntek 16:44

Miután első fellépésén, 100 méteren nem igazán jött ki neki a lépés - mint tudjuk, ott „csak" 6. lett - pénteken, a hosszabb távon a lehető legfényesebb javítással rukkolt elő az immár a Pécsi Sport Zrt. égisze alá tartozó Pécs Városi Sportiskola Egyesület ifjú tehetsége.
Biczó Bence a 200 méteres pillangóúszásban 50 méternél még negyedikként fordult (egy különösen hosszú elrugaszkodással a faltól), fél távnál pedig átvette a vezetést, és ezt követően már nem is lehetett megállítani. Délelőtti, 1:58.63-as idejénél sokkal jobbat, 1:55.89-et úszott, így rendkívül magabiztosan nyerte meg a dél-afrikai Chad le Clos előtt a versenyt.
Sántics Béla tanítványa (és persze a mester) számára azért is különösen örömteli e győzelem, mert Biczó tulajdonképpen emiatt a fellépés miatt kényszerült kihagyni a múlt heti, margitszigeti Európa-bajnokságot. Amit a PVSE szakvezetője akkor igencsak nehezményezett, mondván a fiatalembernek az idejébe és az erejébe is bőségesen belefért volna mindkét viadal - ha a szövetség is úgy akarta volna. És mint a fővárosban utólag kiderült, Biczó egyéni csúcsa ott, a felnőtt Eb-mezőnyben is ezüstérmet ér(hetett) volna... Ez a mostani arany azonban vélhetően mindkettejüket kárpótolja az ott „elvesztett" medáliáért.
Pécsi Sport Nonprofit Zrt - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Várhatóan nem emelkedik a...

