Bene újra a válogatottban fut
2010. január 07. csütörtök 20:50
Nem volt szerencséje a dublini kontinensviadallal a pécsi futónak. Mint mondja, hiába érezte, hogy minden jól megy, egy tömeges bukásnál az ő lábát is alaposan megrúgták, így örült, hogy az 57. helyen egyáltalán célba ért.
A rajta kívül álló fiaskó azonban nem szegte kedvét, főként azok után, hogy a szövetség vezetői is méltányolták az utóbbi idők erőfeszítéseit, így egyedüli magyar futóként kapott helyett abban az atlétakeretben, amely a januárt Dél-Afrikában töltheti.
- Ahogy tudom, ez a tábor egy tökéletesen felszerelt, remek éghajlati adottságú hely, nem is a hosszabb távon ízületgyilkos rekortán, hanem golf minőségű füves futópályával, úgyhogy jobbat nem is kívánhatnánk magunknak - mondta az indulás előtt Bene.
- De még ha nem is lenne ilyen szuper, a legfontosabb, hogy ilyenkor is edzhetünk, a pécsi havas-latyakos utakon-járdákon ez ugyanis majdnem hogy lehetetlen, hogy az otthoni mínuszokról már ne is beszéljünk.
- Épp ezért nagyon sokat várok az elsősorban sok-sok résztávos futást jelentő kinti napi két tréningtől, elsősorban például azt, hogy utána sikerül majd megfutnom ötezren az idei felnőtt Eb kvalifikációs szintjét. Az a 13:40 ugyan egyelőre több mint tíz másodpercnyire van az egyéni csúcsomtól, ám tudni kell, hogy a hazai szintek mindig is igen szigorúak voltak, ha ez megvan, kis túlzással már a döntőben is érezhetem magam.
A kissé távolabbi cél pedig természetesen London, remélem, a korábbi sok buktató után most már tényleg semmi sem zavarja meg a felkészülésemet a következő olimpiára - vetítette előre reményeit a korábbi többszörös junior kontinensbajnok futó.
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...

