A Pécs nyerte az asztalitenisz Extraligát
2020. június 30. kedd 08:42

A férfiaknál a Pécs csapata szerezte meg a bajnoki címet az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjében, a Marczibányi téri Ormai Csarnokban.
A Celldömölk elleni, közel négyórás hétfői finálé rendkívül szoros, izgalmas csatát hozott, hét mérkőzés döntött a végső győztesről, és ezek közül négy a végletekig kiélezett, ötszettes küzdelem után dőlt csak el. A bajnokcsapatból Demeter Lehel és Pető Zsolt két-két győzelmet aratott - egyet közösen, párosban -, Gerold Gábor pedig egy sikerrel vette ki a részét a diadalból. A vesztes gárdában a szövetség sportigazgatójaként is tevékenykedő Fazekas Péter két meccset nyert.
A magyar szövetség (MOATSZ) 2015 óta rendezi meg a mostani formájában a Final Fourt, amelyen a férfi és a női Extraliga alapszakaszának első négy helyezettje küzd meg a bajnoki címért és a dobogós helyekért. A Pécs eddig mindig szerepelt az aranycsatában, de győznie ezt megelőzően csak egyszer, 2017-ben sikerült.
A bronzérmet idén a Szécsény szerezte meg, az együttesnek tagja volt a női válogatott szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán is.
A MOATSZ lezárta a koronavírus-helyzet miatt korábban csak felfüggesztett csapatbajnoki idényt, az egyetlen kivételt az élvonal négyes fináléja jelentette. Az elmúlt években az alapszakasz-győztesek a negyedik helyezettekkel, míg a másodikok a harmadikokkal csaptak össze az elődöntőben, a félbeszakadt bajnokság sajátos helyzete miatt azonban ezúttal sorsolással döntöttek a párosításról.
A viadal összdíjazása hárommillió forint volt, a győztesek 750 ezerrel gazdagodtak.
MTI - Fotó: asztaliteniszezz.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...

