A légszennyezés nem befolyásolja az olimpiát
2008. július 13. vasárnap 08:28
A belga sportdiplomata ugyanakkor hozzátette: a NOB egészségügyi bizottsága arra figyelmeztetett, hogy az egy óránál hosszabb ideig tartó, állóképességet igénylő számoknál a sportolóknak légzési problémáik lehetnek.
A tiszta levegő biztosítása érdekében június 20. óta közel egymillió személyautót vonnak ki ideiglenesen a metropolisz útjairól, a környező tartományokban pedig a jelentősebb gyárakat is leállítják.
Pekinggel kapcsolatban gyakran szóba kerül, hogy a "világ egyik legszennyezettebb városa". Ezzel szemben a tiszta levegőjű, úgynevezett kék eges napok száma az utóbbi tíz év alatt 40 százalékkal emelkedett, amit az oda érkező sportolók, turisták is megerősítenek. Clint Robinson háromszoros olimpiai érmes ausztrál kajakozó 2006 óta kétszer is járt a kínai fővárosban, ahol szerinte sem olyan káros a levegő, mint azt a média tálalja.
"A szmog azért tűnik fel annyira Pekingben, mert magas a páratartalom. Ha mondjuk London hasonló éghajlattal rendelkezne, akkor ott is láthatóvá válna a szennyezés. Mindenesetre a pekingi levegő korántsem olyan rossz, mint amilyennek a sajtó leírja" - mondta a 36 éves sportoló.
Peking éghajlata szubtrópusi monszun, amelyet jelentős mértékben befolyásolnak a szárazföldi hatások. Például a dél-kínai rendkívüli esőzésekből a fővárosba csak a közel 90 százalékos páratartalom, és az ezzel járó legfeljebb 3,5 kilométeres látótávolság jut. A ködösnek tűnő, párás időt a helyi viszonyokat kevésbé ismerők ránézésre szmognak titulálják, s ezért történhetett meg az is, hogy a Madárfészeknek is becézett Olimpiai Stadionról egy zivatar előtt készült felvétel rossz minőségét is a légszennyezettséggel magyarázták.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...

