A Ferencváros új arénájában játszik szombaton a PMFC, este nyolctól a Sport1 adja is
2014. október 18. szombat 08:38
A 28-szoros rekordbajnok Ferencvároshoz látogat a PMFC-MATIAS a labdarúgó NB I. szombati játéknapján. Véber György, a pécsiek vezetőedzője hangsúlyozza, nem feltartott kézzel lépnek majd pályára.
A vártnál gyengébben muzsikál a tabella tizenkettedik helyén álló PMFC és a hatodik Ferencváros is, így mindkét gárdának égetően szüksége van a három pontra.
Ugyan a Fradi az új stadionban idén négyből három meccset megnyert, Véber György szerint jó eredményt érhet el a Pécs a szombati találkozón. Mint azt a tréner a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón mondta, az FTC jelenleg nem képvisel olyan játékerőt, hogy bárki is feltartott kézzel lépjen pályára ellenük. Véber tudja, mit kell tenni: hangsúlyozta, a „feljebb tolt védőmunkát kell hatékonyan megoldani", szerinte ugyanis a Fradi így nem tud lendületbe kerülni.
Hogy ezt a pécsi játékosok megvalósítják-e, szombat este nyolc órától kiderül. A mérkőzést a Sport 1 TV élőben közvetíti, de az összecsapásról hírportálunk is tudósít majd.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...

