90 milliót kaptak az ifjú pólósok, de másoknak is jutott 60 millió
2014. április 03. csütörtök 21:28
Idén majdnem 150 millió forintot költhet Pécs legnagyobb sportegyesületének működtetője az utánpótlássport fejlesztésére a társaságiadó-kedvezmények (TAO) felhasználásával - jelentette be a város sportért felelős alpolgármestere csütörtökön.
Csizi Péter (Fidesz) az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában ünnepélyes keretek között adta át a sportcélú társaságiadó-pályázatok eredményeként megvásárolt sporteszközök egy részét a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN) vízilabda-szakosztályának.
Az esemény után elmondta, a PSN mint a város legnagyobb sportegyesületének működtetője, egyben az önkormányzat sportpolitikai céljainak legfőbb megvalósítója az első kiírás óta kiemelten kezeli az utánpótlás- és eszközfejlesztést. Ebben az évben a TAO segítségével négy sportágban összességében csaknem 150 millió forintot tud felhasználni céljaira. A befolyt összeg számottevő részét a pályázati céloknak megfelelően a PSN Zrt. Sportiskola fiataljainak felszereléseire, eszközbeszerzésre fordították, s fordítják a következő hónapokban is - tette hozzá.
Csizi Péter a részletekről szólva elmondta, hogy a legnagyobb fejlesztést a vízilabdázóknál hajtották végre, mert a fiatal pólósok a legeredményesebbek az összes szakosztály közül, a serdülők például az országos bajnokság élvonalában szerepelnek.
Nekik 90 millió forint értékben úszónadrágot, pólókat, papucsokat, fürdőköpenyeket, törülközőket, hátizsákokat, melegítőket, széldzsekiket vásároltak. Emellett a különböző korosztályos csapatok rangos edzőtáborozásokon vehettek részt, és nemzetközi tornát is rendez a PSN. A pályázati pénzből a fiatalok által használt uszodát is modernizálták.
A kézilabdázók mintegy 40 millió forint értékben kaptak komplett alapfelszerelést, vettek részt edzőtáborokban, s utazhattak el nemzetközi tornára.
A jégkorongozók és a kosárlabdázók összesen 16 millió forintos eszközfejlesztésben részesültek, elsősorban mezeket, felszereléseket szereztek be nekik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...

