Hétfőtől Őszi Csillagászati Hét

Hétfőtől Őszi Csillagászati Hét A hétfőn 18 órakor a Pécs-Baranyai TIT székházában (Felsőmalom utca 10.) kezdődő előadássorozat egyszerre igyekszik átfogó képet adni e komplex tudomány múltjáról és módszereiről, ugyanakkor az idei Csillagászat Éve látványos égi eseményiről is bőven hallhatnak a résztvevők.Ennek megfelelően az első nap Katona András amatőr csillagász számol be az Egyesült Államok déli részén szerzett tapasztalatairól. A keddi és szerdai prezentáció a napfogyatkozások - köztük az évszázad ilyen fedésének tekintett idei kínai napfogyatkozás - témáját járja körül.A közönség csütörtökön egy, a...

Vízmű: szinte kizárt a megegyezés

Vízmű: szinte kizárt a megegyezés Mint ismert, a város önkormányzatának közgyűlése szeptember 10-én döntötte el, hogy felmondja a a Pécsi Vízmű Zrt.-vel fennálló üzemeltetési szerződést, s megkeresi a francia felet a privatizációs megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetése miatt. A Sueznek szeptember 30-áig adtak határidőt, hogy a részvények vételárára, a kártérítés mértékére, valamint az üzemeltetés átadására vonatkozó javaslatát megtegye.A várható forgatókönyveket tekintve kijelenthető: a feleken múlik, mennyi ideig húzzák a szakítást, ugyanis az sokféleképpen megtörténhet.Az önkormányzat...

Betemetik a Széchenyi téri...

Betemetik a Széchenyi téri emlékeket GALÉRIA: KLIKK A KÉPRE!A dzsámitól északra található, régészetileg részben feltárt Szent Bertalan templom falmaradványainak...

Pisztollyal lőttek egy...

A férfira több lövést adtak le a háza előtt szombaton este, egy lövedék találta el a hátsó felén - mondta el a rendőr százados. Hozzátette: az elkövető elmenekült, a rendőrség emberölés...

Traffipax vasárnap Pécsett...

07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Szigeti út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, József A. út12.00 - 12.45 óráig:...

Az ötös lottó e heti...

Nyerőszámok: 16 (tizenhat)24 (huszonnégy)33 (harminchárom)54 (ötvennégy)84 (nyolcvannégy)Jokerszám: 325893.

Kertvárosban kisgazda...

Kertvárosban kisgazda jelölt is lesz A Baranya megye 3. számú körzetében sorra kerülő időközi országgyűlési választásnak nincs túl nagy gyakorlati jelentősége,...

A "Szőlő és Bor Ünnepe" a...

A Az események délután háromkor a borrendek felvonulásával, néptánccsoportok és kórusok műsorával sűrűsödnek. Ekkor dr....

"Valahol jegyezték a munkámat"

- Az olasz név eredetét kevesen ismerik.- Az édesapámnak a második világháborúban az olasz kapituláció után katonaként két lehetősége volt: vagy elmenekül a németek elől, vagy fogságba esik. Ő úgy döntött: menekül, s mivel gyűlölte a fasizmust, így a jugoszláv partizánokhoz állt be, ők aztán a "felszabadítókkal" keveredtek Pécsre. Apám itt ismerkedett meg édesanyámmal - ő igazi sváb leány volt. A partizánok hazamentek, apám maradt. Őt Itáliában halottnak is nyilvánították, nem kis meglepetést okozott aztán, amikor néhány év múlva megjelent otthon. Nagy volt a...

Újabb rangos elismerést kapott a PNSZ

Újabb rangos elismerést kapott a PNSZ A Színikritikusok Díját pénteken este adták át Budapesten, a Thália Színházban. A Színházi Kritikusok Céhe évről évre a tagok szavazatai alapján adományozza az előző évad produkcióinak az egyik legrangosabbnak számító szakmai elismerést. A díjak többségét - a hagyományoknak megfelelően - az előző évi kitüntetettek adták át - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. A Céh-tagok legalább évi kilencven magyar nyelvű - hazai és határon túli - premier megtekintése után 14 kategóriában szavazhatnak az általuk legkiemelkedőbbnek ítélt alkotókra.A 2008/2009-as évadban a legjobb rendezés...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

07.00 - 07.45 óráig: 6-os fkl. út 204 km szelvény 08.00 - 08.45 óráig: Pécs Pellérdi elágazó 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Makay I. út 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Szigeti út 12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. u. 13.00 - 13.45 óráig: Nyugati elkerülő út (Expo behajtó) 14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Maléter P. út 15.00 - 15.30 óráig: Keleti elkerülő út 15.45 - 16.30 óráig: Komlói út 16.45 - 18.00 óráig: 66-os fkl. út ( Mecsextrém park)

Tiltakoznak a kórházak a...

Tiltakoznak a kórházak a megyében A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának főigazgatója, Kollár Lajos közölte, számukra az áprilisban bevezetett új...

Prímástalálkozó a Sétatéren

Prímástalálkozó a Sétatéren Mint azt a Pécsi Kulturális Központ munkatársai megfogalmazták, szombaton nem a különböző műfajokat igyekeznek...

MŰ-ZENE-KÉP: a Zene...

A „MŰ-ZENE-KÉP" című háromnapos rendezvénysorozat az improvizációra és kreativitásra épül. Nyitányaként fiatal fotósok alkotásaiból nyílik kiállítás a Királyházban...

Kékes Ferencnél betelt a pohár

Kékes Ferencnél betelt a pohár Mint megtudtuk, a szocialista politikus esetében az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy úgy jelölték és választották meg...

Újrahasznosítási Road Show...

"2009. szeptember 28-án, hétfőn 10.00 és 18.00 óra között a pécsi Interspar parkolóba, a Siklósi út 37. szám alá látogat a BIOKOM Kft. és az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. által...

Mayer Mihály szenteli fel...

"Templomot kapott Kékesd község. A baranyai falucska újonnan épített Szent Mihály templomát szenteli fel Mayer Mihály megyéspüspök szeptember 26-án szombaton. A délelőtt 10 órakor...

Határon Túli Magyarok Fesztiválja Baranyában

Az esemény nyitóprogramja a marosvásárhelyi Zakusca koncertje lesz a pécsi Sétatéren - mondta Bokor Béla, a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ igazgatója, a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Mint kifejtette, a Zakusca együttes zenei univerzumában román, magyar, távol-keleti, roma, török, zsidó és egyéb népzenei motívumok harmonikusan egybefonódnak a dzsesszel, a latin ritmusokkal vagy a reggae-vel.A fesztivál keretében október 2-án a horvátországi Pélmonostoron Égtájak Művészeti Találkozó lesz, ahol Kárpát-medencei néptáncegyüttesek lépnek...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

07.00 - 07.45 óráig: 6-os fkl. út 204 km szelvény 08.00 - 08.45 óráig: Pécs Makay I. út 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Mártírok útja 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19. 12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Szigeti út 13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Siklósi út 14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Nagy I. út 15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Maléter P. út 15.45 - 16.30 óráig: Keleti elkerülő út 16.45 - 18.00 óráig: Pécs Komlói út

A holokauszt pécsi áldozataiért

A holokauszt pécsi áldozataiért A Pécs Emlékezete Alapítvány életre hívóinak célja és elsődleges szándéka annak a mulasztásnak a pótlása, hogy a térségből 1944-ben elhurcolt zsidók tragédiáját, emlékét szoborállítással őrizze meg. Ennek érdekében az Alapítvány szeretne összefogni mindazokkal a magánszemélyekkel, jogi és jogi személyiség nélküli szervezetekkel, akik elítélik, politikai hovatartozásuktól függetlenül azokat a szélsőséges társadalmi jelenségeket, amelyek méltatlanok a demokráciához.- A Zsidó Mártírok Emlékművének megépülése az első olyan kezdeményezés, amely Pécs civil közösségétől indult el -...