Újszülött tigrispitonok a Terráriumban

Baleset után újra járható a 6-os Mecseknádasdnál
Hajnali négy órakor Mecseknádasdnál egy Budapest felől érkező 3,5 tonnás teherautó áttért a szemközti sávba és egy 16 tonnás faszállító járműnek ütközött. Utóbbi rakományának egy része az útra borult. A kisteherautó a baleset során megpördült, kiszakadt a futóműve és az árokban állt meg; sofőrje és utasa könnyebben megsérült, őket a pécsi Honvéd Kórházba szállították kivizsgálásra. Az ügyeletes tájékoztatása szerint valószínűsíthető, hogy a kisteherautó vezetője elaludt és ez okozta a balesetet. A 6-os főutat reggel 4 és 6 óra között teljes szélességében lezárták, a közlekedés...Határidőre átadják Pécs déli ipari parkját
Fülöp Krisztina elmondta: a május eleji "kapavágás" óta tervek szerint haladnak a munkálatokkal, így határidőre átadják a Dunántúl legnagyobb ipari területét Pécs déli részén - olvasható a Napló Online.hu nevű portálon.A város jelenleg már nem rendelkezik olyan ipari telekkel, amely egy nagyobb cég betelepülését lehetővé tenné, az első, önkormányzati tulajdonban lévő ipari parkot ugyanis már "kinőtte a város".Az IPP-Airport Invest Kft. projektcég a déli ipari park megvalósításával a további fejlesztéseket kívánja lehetővé tenni.A befektetők reményei...Cserkúti üzemétől is...
A Népszava online kiadása azt írja, Krippl Zoltán szerint a lépés legfőbb oka, hogy ésszerűsíteniük kell a termelést, így például meg kell fontolniuk, mekkora alapterületen fűtenek télen....Traffipax pénteken Pécsett...
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Maléter P. út 08.00 - 08.45 óráig: Pécs Táncsics M. út 09.00 - 09.45 óráig: Ny-i elkerülő út „Expo" behajtó 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Megyeri út....Pécs visszavenné a...

Újinfluenza: készültség az...

Ingyenes jazz a belvárosban

A belváros szégyenfoltja ez...

Rendőr mentette meg a nyugdíjas pénztárcáját
A rendőr követte a tolvajokat - egy ötvenhét- és egy ötvenkilenc éves vókányi nőt - akik egy borozóba mentek játékgépezni. Itt szólította fel őket, hogy adják vissza a lopott tárcát, mindketten beismerő vallomást tettek, ellenük lopás miatt indult büntetőeljárás.ÁSZ-elismerés a Megyeházának

Rajzpályázat: díjátadó 17-én a Szivárványban
Mint közölték, sok szép pályázati alkotás érkezett, számtalan technikai megoldással. A pályaművekből készült kiállítás megnyitóját, a díjkiosztóval együtt szeptember 17-én 9 órakor rendezik a Szivárványban. A díjakat Treszner János, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kézműves tagozatának elnöke és Horzsa Gábor, a Gyermekház vezetője adja át.Változatos programok a...
Ekkor már ételeket készítenek és kínálnak a vendégeknek, továbbá néhány koncertre is várják a közönséget. Jövő csütörtökön, 18 órától a Sokadija nevű mohácsi tamburazenekar lép fel, majd...Villanyoszlopot döntöttek...
Senki sem sérült meg, a kár viszont több százezer forint. A rendőrök egyelőre vizsgálják, hogy miért történt a baleset.Égető kérdések az ÖPE...
„Ha nem teszünk semmit, hazánk, a nyugati világ részeként 2015-ig bezárólag belesodródik a polgárosult világ végét jelentő erőforrásválságba, amely porba dönti a tudományos és ipari...Bezárt az ország egyetlen...
Kiss András elmondta: a lépésnek anyagi okai voltak. Egyre kevesebb vendég tért be az Ultra névre keresztelt belvárosi kávézóba, amely profiljából adódóan nem tartott alkoholos italokat,...Zsolnay-remekműveket...
A rendezvényen helyet kapnak Színházi Esték, az egyházak zenéi, a Haydn évhez kötődő események, Kárpát-medencei kultúrák találkozója, bor-gasztronómiai rendezvények, valamint szakmai...Játszóteret avattak a...
A kicsi, de szép, ráadásul biztonságosan körülkerített játszóteret már a szerda délutáni "hivatalos" megnyitó előtt tucatnyi gyerek vette birtokba. A két hintára, mérleghintára,...Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Makai I. út 08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Építők útja 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Mártírok út 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19. 12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Siklósi úti felüljáró 13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Siklósi út 14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Nagy I. út 15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Maléter P. út 15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Aidinger J u. 16.45 - 18.00 óráig: Pécs, Megyeri útKét nagytestű házőrzőt loptak el egy mároki háztól
A gazda szerint a kutyák rendkívül agresszívek voltak, ezért feltételezi, hogy aki ellopta, előtte valószínűleg elkábította őket. A két kutya értéke százezer forint, a rendőrség lopás miatt indított nyomozást.Dugók: a hónap végén enyhülés

« Előző
47082 | 47103 | 47124 | 47145 | 47166 | 47187 | 47208 | 47229 | 47250 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...