MDF: a hálapénz kifehérítése szükséges
A politikus szerint meg kell teremteni a választott orvos megfizetésének lehetőségét tisztességes tarifarendszerrel, amelynek egy részét a kórház kapná a szakdolgozók bérének kiegészítésére.Az egészségügyi intézményben a biztosított beteget a biztosító által fizetett díjakért a szerződés alapján látják el. A javaslat szerint ha a beteg szakorvost akar választani, akkor megnézhetné a listát, hogy mennyi a tarifája. Ha ezt a pénzt legálisan ki lehet fizetni, akkor ennek fedezeteként kiegészítő biztosítást is lehetne kötni, így egy alacsonyabb jövedelmű ember is megtehetné, hogy a...Folytatódik az ÖPE Szabadegyetem
A közösség ereje a családban és a szerzetesi közösségben címet viselő rendezvény előadói: Heidl György egyetemi docens és Baán Izsák bencés szerzetes.Tetőléccel verte szeretteit egy töttösi férfi
Az udvarra is utánuk ment, felkapott egy tetőlécet, azzal támadt rájuk. Ütötte őket, ahol csak érte, a nő és fiú a térdén, a könyökén sérült meg, az orvosok szerint könnyebb, zúzódásos sérüléseik lettek. A nő feljelentést tett, a rendőrök a férfi ellen ideiglenes megelőző távoltartó határozatot hoztak.Zarándoklat: több mint...
A gyülekezés reggel fél 8 és 8 óra között lesz II. János Pál pápa útján, a FEMA parkolóban. Itt adja áldását a zarándokokra Mayer Mihály megyéspüspök, majd áldó szavai után indulnak...Épül a kerékpárút a Mecsekben
Munkagép dolgozik Pécs határában, ahol kerékpárutat építenek. A Pécset, Orfűt és Abaligetet összekötő 16 kilométeres út, amely...
Gyenge légmozgás várható...
Várható időjárás az ország területén szerda estig:Szerdán a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. Szerdán gyenge vagy...Ilyen is van: Suoni...
"Beküldött anyag: Tisztelt szerkesztőség.Köszöntöm önöket.Nemrégiben álhírként kapott szárnyra , hogy ismét bűvészpartnert keresek fellépéseimhez.Szeretném leszögezni hogy ez nem...Traffipax szerdán Pécs...
08.00 - 08.45 óráig: Pellérd09.00 - 09.45 óráig: Görcsöny10.00 - 10.45 óráig: Ócsárd11.00 - 11.45 óráig: Pellérd13.00 - 13.45 óráig: Berkesd14.00 - 14.45 óráig: Pereked15.00 - 15.30...Elfogták a baksai...
Kétszázezer forint készpénzt kaptak, azzal menekültek. Harmadik társuk autóval várta őket az épület előtt, járó motorral. Az alkalmazott hívta a rendőröket, a járőrök rögtön lezárták a...Pécsi Egyetemi Napok: sztárparádé
Az idei a legnagyobb szabású rendezvénynek ígérkezik a PEN történetében, négy színpadon tíz külföldi fellépő, több mint hatvan hazai zenekar és kísérőprogramok várják a négynapos áprilisi pécsi programra látogatókat - mondta Herendi Ferenc, a PEN-t rendező pécsi Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke a fővárosi A38 hajón tartott keddi sajtótájékoztatón.A kilencvenes évek elején indult PEN-nek, amely már hagyományosan a magyarországi könnyűzenei fesztiválszezon nyitó eseménye, korábban a Zsolnay-gyár, tavaly óta pedig a Pécsi Bőrgyár ad otthont.Az idei PEN nagyszínpadán április...
Kérdésessé vált az EUNet jövője
Az EUNet ügyvezetőjének mandátuma április 6-ával lejár(t). Az e tárgyban készült előterjesztés szerint, tekintettel arra, hogy az új ügyvezető várhatóan csak július elsején tudja betölteni tisztségét, a "társaság működőképességének biztosítása érdekében az átmeneti időszakra gondoskodni kell az ügyvezető személyéről". Így azt javasolták, június végéig tartó határozott időőtartamra Pál Attila bízzák meg az irányítással.Kővári János a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, azért javasolta az ügyvezető mandátumának decemberig tartó meghosszabbítását, mert ebben a ciklusban...
Rost Andrea tavaszi koncertje
A műsor zenei anyagát Rost Andrea koncepciója alapján, népzenei előképek felhasználásával Jávori Ferenc, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás szerezte. Ezen az esten Rost Andrea vall tágabb szülőföldjéről - dalban. A legnagyobb operaszerepek eléneklése után merült fel benne a gondolat, hogy a pannon térség zeneiségét újra megfogalmazza - de ezúttal nem az opera nyelvén. Három népcsoport különböző karakterén átszűrve rajzol belső képet Magyarország és a közép-európai régió zenei hagyományairól.Mindehhez olyan alkotótársakra talált, akik nemcsak jó ismerői, hanem ismert előadói is...
Támogatásban részesültek a...
"2010. április 6-án a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete székhelyén (Pécs, Móricz Zs. u. 8.) dr. Tóka László, az egyesület elnöke, Fábián Balázs, az OTP Bank...Ivott, füvezett, eszméletét...
A vérvétel kimutatta, hogy nem csak ivott, de kábítószert, marihuánát is fogyasztott. Az orvosok még vizsgálják, hogy egyéb drogot, például GINA-t fogyasztott-e. A férfit...Képregény-kiállítás nyílik...
A tárlat egy olyan ország képregényeinek múltját és jelenét tárja elénk, amely szerény méretei ellenére jelentős és változatos szerepet töltött be a képregény...Láncfűrésszel fenyegettek a...
A bált a diósviszlói kultúrházban szervezték, a feljelentő szerint a két férfi egy korábbi szóváltás miatt akart bosszút állni, többeket testi sértéssel fenyegettek. A láncfűrészt, és a...Folytatódik a Nyitott...
A következő előadás:Dr. Battyáni István: A titokzatos radiológia és a láthatóvá váló radiológusIdőpont: 2010. április 6. 18:00Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Vargha Damján...„Szemét-szemlélet" -...
Művészeti igénnyel reflektálunk társadalmunk pazarló, nem tudatos életvitelére. Műhelymunkáink alatt szakszerű megoldási javaslatokat dolgozunk ki és projektünk megvalósítása alatt...Melinda Park: kezdődik a "Miénk itt a tér" első üteme
Kővári János, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje és a környéken élők összefogásával ma délután megkezdődik a park rendbetétele és egy kerítés építése is, hogy az új játszótér nagyobb biztonságban legyen.A játszótér ünnepélyes átadása csütörtökön lesz.A csillagos égbolt titkai - a Dominikánus Házban
Az előadás során egy Kínából származó meteorit segítségével ismerhető meg, hogy mi alapján dönthető el egy darab „kőzetről", hogy az esetleg a világűrből érkezett, vagy csak a földi természet egy érdekes játéka.A földre hullott meteoritok között a két szélső típust a fém- és a kőmeteoritok jelentik, de megtalálhatók az átmenetet jelentő darabok is. A meteoritok harmadik csoportja átmenetet alkot a fém- és a kőmeteoritok között, éles határ nincs.Az előadás betekintést nyújt a meteoritok osztályozásába is.Előadó:Dr. Kovács János egyetemi adjunktusPTE TTK Földrajzi...Dunántúlon több órára kisüthet a nap
Várható időjárás az ország területén kedd estig:Holnap keleten még sok lesz a felhő, ott továbbra is előfordulhat eső, zápor, de a Dunántúlon felszakadozik a felhőzet, több órára kisüt a nap. Kezdetben az északi, északnyugati szél többfelé erős, a Dunántúlon gyakran viharos lesz, majd kedd estére az ország nagyrészén mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10 és 15 fok között valószínű.Időjárási helyzet Európában:Anticiklon alakítja Európa keleti, északkeleti térségének időjárását. Arrafelé általában kevés a felhő, több órára kisüt a nap, számottevő...
« Előző
45381 | 45402 | 45423 | 45444 | 45465 | 45486 | 45507 | 45528 | 45549 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Elhunyt püspökeire emlékezik vasárnap...
- A piacokon razziáznak a NAV baranyai...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Politikusokat és közéleti embereket...
- A Dunán és a Pécsi-tavon is részben...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...

