Átadták a megyei sajtódíjat

Átadták a megyei sajtódíjat Az idén meghirdetett 4 kategóriában közel 40 pályázat érkezett be, a legtöbb (12) a televízió, a legkevesebb (6) pályamunka sajtófotó kategóriában. A díjakat dr. Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Bokor Béla zsűrielnök adta át a megyei sajtónapi ünnepségen, péntek délután a Művészetek és Irodalom Házában.KÉPGALÉRIA: KLIKK A FOTÓRA!A zsűri az alábbi pályamunkákat találta a legjobbaknak: Írott sajtó:1. díj Balogh Zoltán: Élni tovább, barátok között (portré Pandur Józsefről)Elektronikus sajtó:Rádió1. díj Kovács Miklós: Pécs3D - a középkorbanTelevízió1. díj Vígh...

Lebukott az ismerőse lakásába betörő férfi

A károsult dél körül értesítette a rendőröket, akik néhány órával később intézkedés alá vonták az elkövetőt, akinél az eltulajdonított holmi nagy részét megtalálták, bár a lopott pénzt már elköltötte cigarettára és eljátszotta játékautomatán. A férfi fiatal kora ellenére már ismert volt a rendőrök előtt, ellene büntetőeljárás indult.

A világ leghíresebb bélyegei Pécsett

A világ leghíresebb bélyegei Pécsett Az összesen több mint 1 milliárd forint értékű bélyegek között olyan ritkaságok is láthatóak lesznek a „Rejtett Kincsek" kiállításon, amelyek eddig ki sem kerültek a bélyegtrezorból, mert nem voltak meg a bemutatásukra alkalmas technikai feltételek. A kiállításon megcsodálhatjuk például a világ első bélyegét - a Black Penny-t -, vagy a világ legértékesebb bélyegei között nyilvántartott svájci kantonbélyegeket is. Látható  Than Mór bélyegterve 1848-ból, amely az első magyar eredeti bélyegterv. KÉPGALÉRIA: KLIKK A FOTÓRA!A látogatók megismerhetik a Fordított madonnát...

Ambulanciát kapott Pécsett...

Új lehetőségek nyílnak a Gyermekpszichiátriai Ambulancia megszervezésével: 2 gyermekpszichiáter és részmunkaidőben 1 szakpszichológus párhuzamos rendelésére, az egyéni mellett ideális...

Idősektől loptak 300 ezret...

Csütörtökön délután csöngettek be az idős házaspárhoz azzal, hogy egyik hozzátartozójuknak tartoznak pénzzel, amit szeretnének megadni, de csak nagy címletű bankójuk, van, amit előbb fel...

Prostituáltat vettek...

Csütörtök délután a rendőrök intézkedés alá vonták, de hiába kértek tőle iratokat, nem tudta igazolni személyazonosságát sem. A nőt előállították, majd szabálysértési őrizetbe vették.

Páva: kompenzáljuk a...

Válság idején nem elvenni kell az emberektől, hanem adni! Mi ezt az elvet követjük, mert úgy hisszük, ezekben az időkben meg kell könnyíteni a napi megélhetést, az egyes emberekre,...

Vitatkoznak Méhes...

A lapok szerint a szakemberek azt kifogásolják, hogy a posztra történész helyett menedzsert keresnek, valamint azt sérelmezik, hogy a pályázatban nem esik szó a Collegium Hungaricumon...

Szórványos havazás...

Várható időjárás az ország területére péntek estig:Pénteken gyakran lesz erősen felhős az ég, és szórványosan alakul ki havazás, hózápor. Kezdetben többnyire mérsékelt lesz a légmozgás,...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Mártírok útja 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Tüzér u. 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19. 11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Szigeti út 13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Siklósi út 14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Nagy I. út 15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Maléter P. út 15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Aidinger J. út

Pécsi vagyonnyilatkozatok a neten?

Pécsi vagyonnyilatkozatok a neten? Az előterjesztést készítő Füredi Péter (képünkön) azt mondja, hogy noha elvileg eddig is bárki bepillanthatott az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatába, de a gyakorlatban ez nehezen volt megvalósítható, hiszen - mint az a politikus javaslatában olvasható - aki  bele akart tekinteni a nyilatkozatokba, külön engedélyt kellett kérnie, időpontot egyeztetnie, s a betekintés igeje alatt felügyelő kellett, hogy mellette legyen.Füredi szerint a cél, hogy szélesebb körben valósuljon meg a nyilvánosság, ami egyébként eredetileg az erről rendelkező törvény célja is...

Jubileumi Pécsi Utazás Kiállítás

Jubileumi Pécsi Utazás Kiállítás A programsorozatot Páva Zsolt nyitja meg pénteken, melyet változatos programok követnek. Láthatják a nézők a Fashion Arts modellügynökség vizsgabemutatóját, táncműsorokat, hallhatják a kiállítókat a pódiumon, valamint eközben zajlik a „VENUS TOPMODELL Nemzetközi Modellverseny" a közép-európai döntőbe jutásért.A találkozó lehetőséget ad arra, hogy a régió látogatói felmérhessék az ország turisztikai kínálatát, illetve megismerhessék az utazási irodák belföldi és külföldi ajánlatait. Magyarországon évente több mint 3000 fesztivál kerül megrendezésre, melyek jelentős...

Véradás az Árkádban

Véradás az Árkádban A segíteni vágyókat a Magyar Vöröskereszt munkatársai várják az ÁRKÁD pécsi centrumában.

Kossuth-díjat kap Lovasi...

A zenésszel készült interjúból kiderül, gondokodott azon, hogy elfogadja-e a megtisztelő díjat, de végül is igennel válaszolt az őt e kérdéssel megkereső személynek. Azért is örül a...

Felmentették a vámosok...

Felmentették a vámosok parancsnokát A Pécsi Újsághoz érkezett információk szerint egy magas rangú dél-dunántúli pénzügyőr próbált meg biztonsági embereket...

Makóról szökött fiú...

A járőrök a gyárvárosi őrsre vitték az eltűnés miatt körözött a fiatalt és értesítették a makói intézetet.

Az ÖPE Szabadegyetem...

"Társadalmi, közösségi felelősségvállalás a gyermekek ébren töltött óráiért" címmel az Összefogás Pécsért Egyesület Szabadegyetemének soron következő rendezvényén - egyebek...

Pécsett a Bundestag elnöke

Pécsett a Bundestag elnöke A magas rangú diplomáciai vendég csütörtökön több programot is lebonyolít a baranyai megyeszékhelyen: látogatást tett a város...

Legfrissebb pécsi közlekedési hírek

A héten esett hó több helyen hátráltatta a beharangozott munkák megindítását, így az építések érthető okokból nem mindenhol kezdődtek el.A jövő héten kezdődő legjelentősebb beruházás az Aradi vértanúk útja - Kodály Zoltán út - Klimó Gyögy út csomópontjának átépítése, ahol a körforgalom kialakítása gázvezeték kiváltással indul. Itt részleges forgalomkorlátozásra kell számítani a forgalom biztosítása mellett, csúcsidőben azonban torlódások alakulhatnak ki.Ugyancsak nagy jelentőségű az a csapadékcsatorna rákötés, mely a Felsővámház utca építéséhez kapcsolódik. A munkálatok a 6-os...

Zadari delegáció tesz látogatást Baranyában

A partnerek gazdasági, kereskedelmi, kulturális, turisztikai, oktatási témákban egyeztetnek.A delegációt március 12-én, pénteken, 10.30-kor fogadja dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, aki az együttműködési megállapodás ill. az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) felvetődött kérdéseit vitatja meg a zadari vendégekkel. Ezzel párhuzamosan egyetemi, turisztikai és kamarai szakmai tárgyalások is folynak. A delegáció programját színesíti a március 11-én, 16 órakor nyíló horvát képzőművészeti kiállítás az August Senoa Klubban (a zadari elnök is a...

Trafóper: új eljárásra kötelezett az Ítélőtábla

A táblabíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyben újabb szakértő kirendelésére van szükség, tekintettel arra, hogy az eddig eljáró két szakember véleménye között nagy eltérés mutatkozik több ingatlan értékcsökkenését illetően, s ezt csak egy harmadik szakvéleménnyel lehet feloldani.A Baranya Megyei Bíróság első fokon 100 millió forint kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.-t, mert a cég egy pécsi transzformátor-állomás felépítésével szükségtelenül zavart több mint harminc magánszemélyt, s házaik értéke 3-30 százalékkal csökkent.Az...