Újabb kislányt támadott meg a pécsi szatír

"Nagyon sírva, fölzaklatva, fél kettőkor érkezett haza a kislány és alig bírt megszólalni, annyira meg volt ijedve, meg volt gyötörve." - ezt mondta a megtámadott kislány édesanyja a Tényeknek. A 13 éves lányt egy elhagyatott úton támadta meg a férfi, miközben az iskolából ment hazafelé. A lány hallotta, hogy valaki követi, megijedt, elkezdett futni, de a férfi utolérte és a földre lökte. A kislány ekkor még gyorsan felállt és újra megpróbált elszaladni, de a férfi gyorsabb volt. Megint elkapta az illető, elkezdte fogdosni, puszilgatni. A kislány segítségért kiabált,...

Napos lesz a hétvége, némi záporral és széllel

Várható időjárás az ország területére szombat estig:A többször erősen megnövekvő felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható, helyenként zápor kialakulhat, megerősödik, többfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. Ködfoltokra is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 9 és 14 fok között, északkeleten 9 fok alatt alakul.Időjárási helyzet Európában:Észak-Európa fölött többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el, amelynek hatására szárazföldünk északi felén többnyire erősen felhős az ég, és a ciklon középpontokhoz tartozó frontok mentén...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

07.15 - 08.15 óráig: 57-es fkl. út 08.30 - 09.30 óráig: 6. sz. fkl. út Pécs-Hird09.45 - 10.30 óráig: 6-os fkl. út, 192 km szelvény10.45 - 11.30 óráig: Pécs, 66-os út 5 + 800 km szelvény11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Komlói út - Kőrös utca kereszteződése13.45 - 14.45 óráig: Pécs, keleti elkerülőút a Palahegyi út 21. szám előtt15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Mohácsi út 75.

Feró és a babos kendő Pécsett

Feró és a babos kendő Pécsett Az 1978-as volt az az év, amikor Nagy Feró belépett a magyar rock világába, és megalakítva a Beatrice együttest, az első...

Már Pincehelyen is megáll...

Már Pincehelyen is megáll az IC A fővárosba továbbra is ütemes menetrend szerint, kétóránként indulnak az IC-k. Az első szerelvény 5 óra 14 perckor, az utolsó...

Megépül a Kertvárost...

Megépül a Kertvárost elkerülő út Jó hír a kertvárosiaknak, hogy belátható időn belül elkészülhet a Kertvárost elkerülő aszfaltcsík: jelenleg ugyanis az...

A sajtót féltették Pécsett...

A sajtót féltették Pécsett (is) (Péntek, 18:05)A kezdés előtt negyedórával még csak a szervezők érkeztek meg húsz-huszonöten a térre (felső képünkön),...

Tizenöt millió forintos...

Tizenöt millió forintos marihuána-fogás A rendőrök a 37 és 39 éves elkövetők lakásán tartott házkutatás során több mint 30 kilogramm marihuánát foglaltak le....

Román-magyar film készül...

Román-magyar film készül Aradon és Pécsett "Ez lesz az első regionális együttműködésben megvalósuló román-magyar film. Pályázatokból és szponzori hozzájárulásokból...

Végakarata szerint búcsúztatták el a pécsi ralist

A pénteki búcsúszertartást a 2011. január 4-én, 53. életévében váratlanul elhunyt Szuhanyik László végakaratának megfelelően tartották: az autóversenyző hamvait fia, Balázs egy autóból szórta ki. Képünkön: Szuhanyik Balázs elhelyezi az édesapja hamvait tartalmazó urnát a Mecsekben lévő árpádtetői gyorsasági szakaszon, a lapisi kanyarban.

Nemzeti intézmény lett a Kodály!

Nemzeti intézmény lett a Kodály! Pécs az első olyan vidéki helyszín, ahol nemzeti fenntartású intézmény lesz, ilyenek ugyanis csak Budapesten vannak.- A kormány döntése számunkra azt üzeni, beért az a másfél évnyi megfeszített munka, amely a több éves, sorozatos kudarcok és negatív hírek ellenére, végül mégiscsak sikerre vitte a pécsi Európa Kulturális Főváros programot. Ennél komolyabb elismerés, ennél komolyabb bizalom, mint hogy Pécs a vidéki városok sorában elsőként tudhat magáénak nemzeti intézményt, nem is kell - mondta Pécs polgármestere.Páva Zsolt szerint köszönet illeti Pécs országgyűlési képviselőit,...

Télen a jégen - túraajánlat szombatra

A tájvédelmi körzet a Dunántúli-dombvidék nagytájának nyugati felében, a Belső-Somogy középtájon helyezkedik el. A nagyrészt erdők borította, vízfolyások szabdalta, halastavak tarkította tájvédelmi körzet háborítatlanságában az is közrejátszott, hogy a németek 1944-ben háromszoros aknazárat telepítettek a területre, melyet 1956-ig folyamatosan szervezett aknaszedő alakulatok semlegesítettek. A változatos élőhelyek több ritka és veszélyeztetett madárfajnak biztosítanak zavartalan szaporodási feltételeket. Kiemelkedő jelentőséggel bír az itt költő rétisas populáció. Az utóbbi...

Folytatódik a meleg idő,...

Várható időjárás az ország területére péntek estig:Napközben nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és elsősorban a Dunántúlon már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk....

Traffipax pénteken Pécs...

07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út, pellérdi elágazó08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 37.10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Szigeti út 126.11.45...

Óriási küzdelem, pécsi...

Óriási küzdelem, pécsi győzelem Női kosárlabda Euroliga, 9. forduló Pécs 2010 - Good Angels Kassa 75-72 (17-18, 19-18, 19-14, 20-22)Lauber Dezső...

Építészet a kor emberének

Építészet a kor emberének Jelentős gyűjteményt állított össze a Pécsi Tudományegyetem műszaki karán a Breuer Marcell Doktori Iskola, amelyet nagy...

A kiserdőt lassan elborítja...

A kiserdőt lassan elborítja a szemét Építési törmelék, lökhárító, gumiabroncs: csak néhány példa arra, miket találtunk ottjártunkkor a Melinda utca és a közeli...

Ruzsa Csaba cáfolja, hogy...

Ruzsa Csaba cáfolja, hogy távozna Mint ismert, tavaly október elsejétől két szervezet jött létre a Pécs2010 Menedzsmentközpontból: egyrészt a Pécsi...

Lisztre emlékeznek a Kodály Központban

Kétszáz éves jubileumát a zenekar nem is ünnepelhetné méltóbban a decemberben átadott Kodály Központban, mint azzal a hangversenysorozattal, amelyet a 2010-ben szintén kétszáz éve született Erkel és a 2011-ben világszerte ünnepelt Liszt Ferenc emlékére rendeznek. Az eseménysor első estjén, 20-án Liszt Krisztus oratóriuma hallható itt, de ez a ritkán hallható darab másnap Budapesten és 22-én a bécsi Stephansdomban is felcsendül.A műben tisztán nagyzenekari tételek váltakoznak szólistákra és zenekarra, kórusra, csak szólóra és zenekarra, illetve orgonakíséretes kórusra írott...

MúzeumCafé a Nyolcakról, Rockenbauer Zoltánnal

A kéthavi megjelenés és a hosszú szerkesztési-nyomdai átfutási idő természetesen nem teszi lehetővé, hogy a nyomtatott lap igazán aktuális, ha úgy tetszik: „élő" lehessen. Ezért egy éve a szerkesztőség elhatározta, hogy egy újabb fórumot teremt a közönség és a szakma közti kapcsolatok elmélyítésére: így születtek meg a havonta megtartott élő MúzeumCafé-estek, amelyeknek alapvetően a Szépművészeti Múzeum - a MúzeumCafé alapítója és kiadója - ad otthont.Az eddigi budapesti alkalmak után a pécsi Nyolcak Európája című kiállításhoz kapcsolódó januári beszélgetés lesz az első...

Tudásközpont: hétfőig tart az amnesztia

Az akcióhoz csatlakozott az PTE Egészségtudományi Karának könyvtára és a Kaposvári Képzési Központ könyvtára is. A könyveket a kölcsönzés helyén veszik vissza.A kedvezmény csak a fenti időszakban visszavitt könyvekre vonatkozik, nem érinti a korábban késedelmesen visszajuttatott könyvek után keletkezett késedelmi pótlékot.Az amnesztia nem vonatkozik azokra a könyvekre, amelyeket az PTE Központi Könyvtárának vezetősége már átadott az Intrum Justitia adósságbehajtó cégnek.