Jó-e nekünk a körforgalom?

Grábócnál találták meg az eltűnt komlói nő holttestét
Kreiner József, a bonyhádi rendőrkapitányság sajtóreferense a korábbi információkat pontosítva elmondta: a holttestet a település mellett egy fakitermelésen dolgozó férfi találta meg.Az azonosítás után kiderült, hogy az elhunytat a komlói rendőrkapitányság eltűnés miatt december közepe óta kereste.A kedden elvégzett orvosszakértői vizsgálat alapján kizárható, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett - tette hozzá az alezredes.Szivárgott egy gázcső, akadozott a szolgáltatás
Varga Ivett, az E.ON sajtóreferense elmondta: hétfőn este tíz óra körül bejelentést kaptak, hogy erős gázszag érezhető a Pécshez tartozó Üszögpusztán. Szakemberek megállapították, hogy egy hat bár nyomású műanyag gázvezeték varrata szakadt el; azonnal hozzáláttak a javításához.A helyszínen a rendőrség és a tűzoltóság is megjelent, de személyi sérülés nem történt, kitelepítésekre nem volt szükség, senkinek sem kellett elhagynia otthonát - hangsúlyozta a referens. Hozzátette, hogy mivel a munka a rendszer ürítésével és újbóli feltöltésével együtt órákon át tartott, a baranyai...Vízszolgáltatási balhé: egy...

Tárgyilagosan átgondolandó:...

Vízmű: a Forrásház zsarol,...
"A száz százalékig önkormányzati tulajdonú Tettye Forrásház minden lépése kizárólag arra irányul, hogy gazdaságilag megingassa, ellehetetlenítse a szintén önkormányzati tulajdonban...Már a számzáras szekrények...
A bűncselekménnyel okozott kár 25 ezer forint, a Pécsi Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást.Kedden borult, párás, ködös...
Várható időjárás az ország területére kedd estig:Csupán keleten, délkeleten lehet némi napsütés. Szórványosan várható eső, zápor, de területi átlagban jelentős mennyiségű csapadék nem...Traffipax kedden Pécsett és...
07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út 192 km08.30 - 09.30 óráig: 66-os fkl. út 5 + 800 km szelvény09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Komlói út a Kőrös utca kereszteződésben10.45 - 11.30 óráig: Pécs,...EMFESZ-ügy: ezer háztartás Pécsett

Megszüntették a nyomozást Kelemenék ellen
A nyomozók a projekt rendelkezésre álló dokumentumainak áttanulmányozását és tanúk meghallgatását követően arra jutottak, hogy nem történt hűtlen kezelés a vásárközpont építésével összefüggésben.A vizsgálat Páva Zsolt, Pécs polgármesterének tavaly márciusban tett feljelentése nyomán indult. Akkor, amikor a fideszes politikus megismerte a 2006-ban átadott, de évek óta üresen álló vásárközpont építési körülményeit vizsgáló eseti önkormányzati bizottság jelentését. A grémium egy, a Pécsi Újság internetes portál által nyilvánosságra hozott dokumentumban megnevezte az elhibázottnak...Történet táncban elbeszélve

Balokány: kitartanak a...

Expo: mi lesz az...

Magas részvétel mellett a...
A vasárnap megtartott voksolásnak hétfőn, a területi választási bizottság által Pécsen kihirdetett eredménye szerint a Lungo Drom listája 397, a Magyarországi Cigányok Országos Fórumáé...Az EKF évében 28%-kal nőtt...

Koncertsorozattal indít a...

Összefogásra szólít a...

Késsel támadt rendőrre egy pécsi férfi
Hivatalos személy elleni erőszak miatt vettek őrizetbe egy 53 éves pécsi férfit vasárnap: eredetileg családi veszekedéshez vonultak ki hozzá a rendőrök. A gyanúsított az egyik intézkedő rendőrt egy 11,5 cm-es késsel megkísérelte mellkason szúrni. A rendőr a szúrást kivédte, járőrtársa segítségével a férfit lefegyverezte, majd megbilincselte. Személyi sérülés nem történt.Lopással kísérletezett egy 14 éves fiú Mohácson: nem sokkal később ő is az előállítottak számát növelte. Az áruház biztonsági szolgálata vasárnap reggel tett bejelentést a rendőrség ügyeletére,...Súlyos hiányosságok az M6-osnál

Elmarad a január 13-ai Játszó-társak
A Pécsi Kulturális Központ tájékoztatása szerint a január 13-ra tervezett Játszó-társak (a függöny mögött...) programja előre nem látott okok miatt elmarad.
« Előző
40635 | 40656 | 40677 | 40698 | 40719 | 40740 | 40761 | 40782 | 40803 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...