Baranyában nem nőtt a cégfelszámolások aránya

Az elmúlt évben 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelemmel foglalkozó cégek száma Dél-Dunántúlon. December végén 4140 céget tartott nyilván Baranya, Somogy és Tolna megyében az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisa. Baranya megyében 2010 üzlet működik, Somogy megyében 1233, Tolnában pedig 897 kiskereskedelmi cég van.A régióban 2010-ben 46-tal kevesebb cég alakult, mint egy évvel korábban, a cégalapítások száma tehát 13 százalékkal csökkent. Emellett a megszűnések száma is nőtt 27-tel a térségben, ami 14 százalékos emelkedés. A törlések így is a régió teljes kiskereskedelmi...

Kihűlés okozta a Sikondán talált férfi halálát

Az elsődleges orvosi vizsgálatok kizárták az idegenkezűséget, illetve bűncselekmény gyanújára utaló adatok sem merültek fel. A szerdán lezajlott boncolás során megállapítást nyert, hogy a férfi halálát kihűlés okozta, és a test maradványait az erdei állatok hordták szét a közelben.(Kapcsolódó írásunkat lásd jobbra - a szerk.)

Egy rosszul leparkolt autó elütötte apát s gyermekét

A férfi egy mecseki utcában próbálta megállítani a korábban rosszul leparkolt autót, azonban ez nem sikerült, és a kocsi őt és a vele lévő kisgyermeket is elgázolta.Mire a tűzoltók kiértek, a környéken lakók mindkettőjüket kiszabadították a kocsi alól.

Estefelé már havazásra is...

Reggel túlnyomóan borult lesz az ég, csütörtökön napközben északon, északnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. Nyugat felől egyre többfelé várható eső, késő délutántól északnyugaton...

Traffipax csütörtökön Pécs...

07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út, pellérdi elágazó08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 37.10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Szigeti út 126.11.45...

A legjobb 16 között a Pécs!

A legjobb 16 között a Pécs! Női kosárlabda Euroliga, 10. fordulóPécs 2010 - Cras Basket Taranto 72-58 (16-13, 25-16, 15-14, 16-15)Lauber Dezső...

Rázga nem állítja, hogy...

Rázga nem állítja, hogy meglepődött - Meglepte a városvezetés álláspontja a pályázatával kapcsolatban?- Csak úgy van értelme nekiállni valaminek, ha az ember...

Erős jazz New York-ból

Erős jazz New York-ból Németh Ferenc a kaliforniai Berkeley egyetem elvégzése után telepedett le New York-ban, ahol azóta is rendszeresen játszik...

Téli kiárusítás az ÁRKÁD-ban!

Téli kiárusítás az ÁRKÁD-ban! A jól öltözött emberek hatása környezetükre egész egyszerűen vitathatatlan. Az ápoltság, a jó megjelenés és a belső értékek...

Mayer Mihály már kiköltözött

Mayer Mihály már kiköltözött A Szentatya döntése értelmében Veres András szerda déltől látja el a püspöki teendőket - adminisztrátori munkakörben. A püspök bevezetőjében leszögezte, hogy érdemi információkkal egyelőre nem tud szolgálni a kinevezésével és Mayer Mihály lemondásával kapcsolatban. A szombathelyi püspök átmenetileg, néhány hónapig látja el feladatait, amíg új főpásztora nem lesz a pécsi egyházmegyének. Veres András, elmondása szerint, igyekszik majd megfelelni annak a kihívásnak, hogy egyszerre két helyen kell feladatot teljesítenie.A püspök Mayer Mihály lemondásának okairól nem tudott...

Baranyában 5600 hektárnyi őszi vetés "fulladt" belvízbe

Bár számszerűsíteni még nem lehet pontosan, országszerte legalább 740 ezer hektár föld ázott át annyira, hogy a következő hónapokban sem lehet megművelni - olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.A felmérések szerint Baranyában a vízzel borított őszi vetésű növények területnagysága hozzávetőleg 5600 ha. A gazdálkodók a kipusztult állományok, illetve az el nem vetett területekre alternatív növényként elsősorban kukoricát, szóját terveznek, de van, aki tavaszi árpa és borsó vetésében is gondolkodik. Sokan reménykednek még a napraforgó vetésében és bíznak abban, hogy a...

Két hónap alatt állítják helyre a Tettyei romokat

Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. igazgatója szerdán az MTI-nek elmondta, a néhány napja kezdődött megerősítési munkát a budapesti HBM. Kft. vállalta, a rekonstrukció 52 millió forintba kerül.A műemlék egyik fala tavaly áprilisban repedt meg, s fennállt a veszély, hogy a bástya összedől. A tűzoltók ezért a romokat körbekerítették, falait statikus irányításával teherrögzítéshez használt hevederekkel "átkötötték", majd megfeszítették. Ez azonban csak ideiglenes megoldás volt. Ezúttal a romok alatti mésztufás kőzetet injektálásos módszerrel és...

Készültség Mohácsnál:...

Készültség Mohácsnál: szombaton tetőzik a Duna Pecze János vízkár-elhárítási osztályvezető elmondta: a kialakult árhullám miatt a Duna magyarországi alsó szakaszán, Mohács...

Komló polgármestere számít...

A városvezető elmondta: a város nagyra becsüli a legegyszerűbb kezdeményezést is: mindenkivel, aki tenni akar a közösségért, szívesen és örömmel együttműködik. Komló új vezetése igyekszik...

Lemondott a pécsi püspök -...

Lemondott a pécsi püspök - most apostoli kormányzó irányít A katolikus egyházfő az egyházi törvénykönyv értelmében fogadta el Mayer Mihály lemondását a Pécsi Egyházmegye lelkipásztori...

Magyar kultúra napja:...

A Pécsi Kulturális Központ három helyszínen, háromnapos eseménysorozattal készül: csütörtökön a gyerekek mérhetik össze kulturális, helytörténeti tájékozottságukat a Szivárvány Gyermekház...

PTE az Educatio kiállításon...

A PTE standjánál (F47) január 22-én ott lesz Beck Zoli, a 30Y frontembere is - aki nem mellékesen a Bölcsészettudományi Kar oktatója. A zenész-oktató dedikálja az együttes új, Városember...

Fej nélküli hullát találtak...

Azonnal értesítették a rendőröket, akik később a holttesthez tartozó fejet is megtalálták. A feltehetően középkorú vagy idősebb férfi személyazonosságáról egyelőre semmit sem tudni...

Szerdán ködös, felhős idő lesz, 2-6 °C várható

Várható időjárás szerda estig: Többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz. Északnyugat felől egyre többfelé várható eső, este északnyugaton és északkeleten már havas eső, hó is lehet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon néhol megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 2-6 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:Európa északnyugati része fölött markáns ciklon örvénylik, amelyhez tartozó hosszan elnyúló, hullámzó frontálzóna mentén többnyire erősen felhős az ég, az északi területeken többfelé...

Traffipax szerdán Pécs területén

07.15 - 08.15 óráig: Kozármisleny, Kossuth L. u 63.08.30 - 09.30 óráig: 58-as fkl út, Pogány kereszteződés09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Siklósi út, temető déli bejárata10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Verseny utca 2.11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Megyeri út 127.13.45 - 14.45 óráig: Pécs, Nagy I. úton a Sarolta u. kereszteződésében15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Maléter P. út Anikó utcai óvoda

Győzelem a Körmend ellen

Győzelem a Körmend ellen Férfi kosárlabda Magyar Kupa, nyolcaddöntőPVSK-PANNONPOWER - Körmend 103-96 (24-29, 29-22, 18-24, 32-21) Lauber Dezső Sportcsarnok, 600 néző.V.: Ádám J., Farkas G., Gál J. (Szabó)PVSK-PANNONPOWER: GLAVINIC 15/3, Hosszú 8/6, EL-AMIN 22/3, Tóth N. 14, EGEMONYE 26 Cs.: Kiss K. 3/3, Deák 6/6, Kovács -, Lepsényi -, Eilingsfeld 9. Vezetőedző: Szrecsko SzekulovicsKörmend: MOORE 22, NÉMETH 10/3, Ferencz 6/6, BELL 10/6, Dies 11 Cs: Hegedűs 3/3, Dávid 5, Fodor G- 2, Boldizsár 6/3. Vezetőedző: Sabáli BalázsSzrecsko Szekulovics: - Fáradtak voltunk. A hét pont az nem sok, de a zalaegerszegi...