Sikert arattak a villányi borok a Monde Selection versenyén
Tizenhárom érmet, köztük nyolc aranyat nyertek magyar borászatok a Monde Selection 2013-as nemzetközi borversenyén. A brüsszeli székhelyű minőségellenőrző intézet honlapján tette közzé az idei eredményeket; eszerint hét villányi, három szekszárdi, egy-egy kiskőrösi, bátaapáti és balatonlellei bort díjaztak éremmel. Aranyérmet kapott a villányi Csányi Pincészet Zrt. 2009-es Kővilla nevű cabernet franc válogatása és Chateau Teleki Villány 2008-as cabernet franc-ja, amelynek 2006-os évjárata már korábban is a legjobbak közé került a brüsszeli megméretésen. Szintén aranyat nyert...Szkladányi Pétert idézik meg a pécsi szimfonikusok
Május 29-én tíz éve hunyt el Szkladányi Péter fuvolaművész, aki 19 éven át tevékenykedett az 1984-ben intézményesült független Pécsi Szimfonikus Zenekar alapító igazgatójaként. Zenekar igazgatói tisztsége mellett Szkladányi Péter a külföldön is sikereket arató Mecsek Fúvósötös állandó tagja volt, emellett pedig zenetörténeti kutatásai is jelentősek, érdeklődésének középpontjában Pécs XIX. századi zenei élete állt. A Kodály Központban május 29-én megrendezésre kerülő, három részből álló esten pályatársai emlékeznek a művészre kötetlen beszélgetésen, képi dokumentumok...A vészkorszak baranyai áldozataira emlékeznek Pécsett

Páva Pécs lakosságának...

Időközi önkormányzati...
Időközi önkormányzati képviselő-választás lesz Komló 6-os számú, kenderföldi körzetében vasárnap a korábbi városatya lemondása miatt. Vaskó Ernő, a baranyai város jegyzője csütörtökön az...Végre megjelenik a Pécs...
Két évtizedes előkészületek után megjelenik a Pécs története című monográfia első kötete, mely az őskortól a püspökség alapításáig mutatja be a város históriáját. A szakmailag...Csepeli László: "Mivel nem...

Páva Zsolt személyesen...
Most kaptuk az értesítést a polgármesteri hivataltól, hogy csütörtökön délután három órakor Páva Zsolt polgármester magánszemélyként befizet az önkormányzat pénztárába 1 eurót - abból a...Erkölcstan vagy hittan a...

Az igazi Mindszentyt mutatja be a pécsi tárlat

Vona Gábor Komlón és Pécsett is tart fórumot pénteken
Vona Gábor a Jobbik elnöke és frakcióvezetője pénteken (május 10-én) Komlón és Pécsett tart lakossági fórumot. Komlón 17:30-kor a Színház és Hangversenyteremben (48-as tér 5.), míg Pécsett 19:30-kor a kertvárosi Apáczai Csere János Nevelési Központban (NEVKO, Apáczai körtér 1.) tart előadást, illetve válaszol a kérdésekre közbiztonság, munkahelyek és elszámoltatás témakörökben.Forgalomkorlátozás Siklós felé szombaton a zarándoklat miatt
A Pécsi Egyházmegye V. Gyalogos Zarándoklata Máriagyűdre - elnevezésű vallási rendezvény miatt az alábbi időpontokban és helyeken forgalomkorlátozás várható: Jó időjárás esetén: - Pécs Város Déli határától az 58-as számú főközlekedési úton, aSiklós irányába vezető jobb szélső forgalmi sávban a Reménypusztai bejáratig 08.00 órától kb. 09.00 óráig tartó intervallumban, ezt követően a zarándokmenet földes utakon halad tovább ezért a közúti forgalmat nem akadályozza, - a menet haladási sebességének függvényében kb. 11.30 óra körüliidőponttól kezdődően Bisse község belterületén a...Speciális tréningen vesznek...
A Pannon Volán ZRt. majd' félezer autóbuszvezetőt foglalkoztat, nem kis részük évtizedek óta dolgozik a közösségi közlekedésben, a helyi- és a helyközi járatokon. Sokan vannak...Taroltak a művészeti...
Az Országos Diákszínjátszó Találkozón szerepeltek a pécsi diákok. A művészetisek Háy János Kéz című drámáját dolgozták fel Originál Láger címmel, az előadást Tóth Zoltán és Sramó Gábor...Baranyában délutánra várják...
A szerda éjfélig szóló veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és...Százhatvannal száguldhatunk...

Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.45 óráig: Pécs, Nendtvich A. út - Páfrány...Hoppál: újranyitják a...

Fogyatékkal élő gyerekeket lát vendégül a Pécsi Harmadik Színház
Május 7-én és 8-án szellemi fogyatékos gyerekeket lát vendégül - belépő díj nélkül - a Pécsi Harmadik Színház. A teátrumban a Mikropódium Családi Bábszínház előadásában a Gulyás Terka című bábos meseelőadást mutatják be a kicsiknek. A Pécsi Harmadik hosszú ideje szívügyének tekinti a fogyatékkal élők, a hátrányos helyzetű fiatalok, gyerekek színházba-járásának elősegítését, legutóbb „Más virág-egy világ" címmel a Fogd a kezem alapítvánnyal közösen szerveztek családi napot a fogyatékkal élő emberek világnapja alkalmából.Közbeszerzés: a Transparency International Péccsel példálózik

Műszaki hiba miatt majdnem egy órát késnek a pécsi vonatok
Műszaki hiba miatt jelentős, 20 és 50 perc közötti késésekkel közlekednek a pécsi vonalon közlekedő vonatok - tájékoztatta a Mávinform kedd kora délután az MTI-t. A közlemény szerint a kelenföldi állomás és a Déli pályaudvar között felsővezeték-hálózati hiba miatt csak a gyorsvonatok közlekednek a Déli pályaudvarig, míg a Déli pályaudvarról induló és oda érkező személyvonatok csak Háros állomásig járnak, ahonnan a gyorsvonati átszállással biztosítják a továbbutazást. A Mávinform közlése szerint a műszaki hiba miatt 20-50 perc közötti késésekre lehet számítani a...
« Előző
32697 | 32718 | 32739 | 32760 | 32781 | 32802 | 32823 | 32844 | 32865 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...