Pünkösdhétfőn ingyenes a parkolás és elszállítják a szemetet is

A BIOKOM Kft. közleménye szerint május 20-án (pünkösdhétfőn) lesz hulladékszállítás Pécsett azokon a területeken, ahol hétfőre esik a szállítási nap. A társaság arra kéri a lakókat, hogy az edényeket aznap reggel 6 óráig helyezzék ki az utcákra, mert a cég szállítási üzeme teljes kapacitással dolgozik, és a járatok egyes körzetekbe a megszokottnál hamarabb érkezhetnek. Ezen a napon a Zöldhulladék-járat is szünet nélkül közlekedik a megszokott módon.  A lakossági hulladékudvar ünnepi nyitva tartása (Pécs, Eperfás út 3.): május 20-án: zárva Parkolás: május 20-án (pünkösdhétfőn)...

Pécsi telek miatt tesz feljelentést a szekszárdi MSZP

Az MSZP hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz egy, a szekszárdi önkormányzat által megszerzett beépítetlen pécsi telek és egy ott álló autómosó ügyében - jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Harangozó Tamás. A frakcióvezető-helyettes egy budapesti hírportáli cikkére hivatkozott, amelyik szerint a szekszárdi önkormányzat március 28.-i döntése értelmében a város tulajdonában került egy beépítetlen pécsi telek. A telket egy helyi vállalkozó ajánlotta fel egy 2009-ben kapott 200 millió forintos pénzügyi segítség biztosítékaként....

POSzT: egyes programokra még kaphatók jegyek

Összeállt a XIII. POSzT teljes programja. A színházkedvelők, ha ellátogatnak a fesztivál honlapjára, kedvükre válogathatnak a produkciók, kiállítások, beszélgetések közül. A belépőjegyes előadásokra jegyvásárlás  május 17-én 10.00 órától személyesen is lehetséges a Pécsi Nemzeti Színház Belvárosi Jegyirodájában vagy online a poszt.jegy.hu címen.

Pécsi buszbérletet kreált...

Magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 22 éves pécsi nővel szemben. A jelenleg rendelkezésre álló...

Traffipax csütörtökön...

Csütörtökön reggel fél hét és délután fél hat között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 07.45 óráig: Görcsöny, Rákóczi út 50....

Andrásfalvy Bertalan tart...

A „Fejezetek a magyarság őstörténetéből" elnevezésű ismeretterjesztő sorozat következő előadását Prof. Dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós tartja a Vasutas Művelődési Házban....

Udvardy György fogadja a...

Udvardy György fogadja a szalézi rend alapítójának ereklyéjét Péntek délelőtt érkezik Magyarországra Bosco Szent Jánosnak, a szalézi rend alapítójának ereklyéje, amelyet tíz nap alatt...

Hoppál: "A baloldal...

Hoppál: A Fidesz szerint "a baloldal már megint nem a magyar emberek oldalán áll" - reagált a nagyobbik kormánypárt...

A kormány a teljes...

A kormány a teljes Wildhorse-tanulmányt, a pécsi önkormányzat csak a részletes kivonatot kapja Rövid időn belül átadja a Wildhorse Energy Hungary Kft. a kormányzat részére a mecseki uránbányászat megvalósíthatósági...

Cseh Tamás-emlékest is lesz: csütörtöktől több mint 140 program a Zsolnay Fesztiválon

Cseh Tamás-emlékest is lesz: csütörtöktől több mint 140 program a Zsolnay Fesztiválon A Fanfara Transilvania fúvószenekar zenés felvezetésével csütörtökön délután megkezdődik a Zsolnay Fesztivál Pécsen. Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a május 16. és 20. között a Zsolnay Kulturális Negyedben második alkalommal sorra kerülő eseménysorozaton több mint 140, zenei, színházi, irodalmi és képzőművészeti programja várják az érdeklődőket. Kiemelte, hogy az elsősorban fiataloknak szervezett fesztivál főként a magyar kultúra sokszínűségét hivatott bemutatni, a neves hazai, azon belül pécsi fellépők mellett...

Gyermeknapot tart a megyei kormányhivatal az Expo Centerben

A Baranya Megyei Kormányhivatal - az idei városi gyermeknapi programhoz kapcsolódóan - nyílt napot tart, amelyre várják a megyében élő családokat. Programok: -közlekedésbiztonsági programok: ütközési szimulátor, kerékpárpálya, SZEV-vizsga szimuláció, mini KRESZ-park - fogyasztóvédelmi programok: veszélyes termékek bemutatása, napszemüvegek UV-szűrése, testékszerek nikkelkioldódásának vizsgálata - egészségmegőrző programok: vérnyomásmérés, testzsírmérés, BMI-indexmeghatározása, CO-mérés, életmód-tanácsadás, dohányzással kapcsolatos számítógépes játék, fogápolás-tanítás -...

A POSzT idejére kész lesz az új lakatfal a Janus Pannonius utcában

Két-két és fél méteres acélcsövek alkotják majd az új pécsi lakatfalat, amelyet a júniusi országos színházi találkozó keretében adnak át a városban. Bachmann Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának dékánja Pécs egyik nevezetessége, a lakatfal fejlesztésére kiírt pályázat szerdai díjátadóján elmondta: az első helyezett, Zöldhegyi Zoltán egyetemi hallgató által tervezett 8x3 méteres alkotás a Janus Pannonius utcai lakatfal közelében lesz. Az összesen százötven, ujjnyi vastag, hármasával összehegesztett acélcső illeszkedik a sétáló utca fasorába, és...

Traffipax szerdán Pécsett...

Szerdán reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.45 óráig: Pécs, Szigeti út 120. 09.00 -...

Megcsináljuk helyetted! -...

Megcsináljuk helyetted! - kedvtelésből segít másoknak öt pécsi fiatal „Segítségedre leszünk! Pár pécsi fiatal elhatározta, hogy kedvtelésből elmosogat, takarít, kutyát sétáltat stb. akárhol,...

Megfulladnak a Nagy Lajos...

Megfulladnak a Nagy Lajos király útja környékén élők - csak az elkerülő út és a villamos segítene Az ország egyik legszennyezettebb környékének számít a pécsi Nagy Lajos király útja és a Szabadság út környéke. Csaba Ders...

Autóból ad koncertet a...

Autóból ad koncertet a Széchenyi téren a Punnany Massif A pécsi Punnany Massif zenekar az ország hét helyszínén ünnepeli fennállásának 10 éves évfordulóját, amelynek keretében...

A magyar hősökre emlékezik...

A Történelmi Vitézi Rend Baranya Megyei Alcsoportja „A Magyar Hősök Napja " címmel szervez megemlékezést Pécsett. Az eseményen résztvevők május 26-án 10 órától a pécsi...

A Zsolnay-negyed is részt...

A Zsolnay-negyed is részt vesz a Linzi Magyar Napokon A Zsolnay Örökségkezelő NKft. is részt vesz az utóbbi 20 év egyik legjelentősebb magyar kulturális rendezvényén Linzben. A...

Hoppál: Mesterházy lejáratja hazánkat külföldön

A Fidesz szóvivője szerint Mesterházy Attila MSZP-elnök norvégiai látogatásakor ismét rossz színben tüntette fel Magyarországot. A szocialisták elnöke Oslóban, a szélsőségek és a gyűlölet elleni nemzetközi konferencián - pártja közleménye szerint - egyebek mellett arról beszélt, hogy ma Magyarországon parlamenti képviselete van az antiszemitizmusnak, a cigányellenességnek, a kirekesztésnek, és míg máshol éles határ húzódik a szélsőjobb és a jobboldal között, nálunk nem. Hozzátette, a kormány elhatárolódás helyett eltűri a gyűlölködő eszméket. A Fidesz szóvivője keddi budapesti...

Pénteken a Jókai téren kezdődik a Nemzetközi Kamarakórus Verseny

Pénteken a Jókai téren kezdődik a Nemzetközi Kamarakórus Verseny 2013. május 17-20. között ismételten megrendezik a Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Versenyt, immár 23-dik alkalommal. 1964. áprilisában rendezte meg a Nevelők Háza és kamarakórusa az első fesztivált. Az akkor még országos rendezvényen 12 együttes szerepelt, majd az idővel nemzetközivé váló kórusfesztivál elsősorban európai kamaraegyütteseket vonzott. A pécsi fesztiválok sikere és a Pécsi Kamarakórus nemzetközi hírneve hozta Pécsre 1988-ban a 10. Europa Cantat-ot, amely akkor első alkalommal került megrendezésre közép-európai szocialista országban. 24 ország 75 kórusa 7672...

Anikónak elege lett a szomszédból, lefújta paprikasprével

F. Anikó 38 éves pécsi asszony hétfőn, egy lépcsőházi szóváltást követően paprikasprével lefújta a szomszédját. Az asszonyt a rendőrök a helyszínen elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárást garázdaság vétsége és könnyű testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indította a Pécsi Rendőrkapitányság.