Migránsoknak segített volna átjutni a baranyai határon, a bíróságon magyarázkodhat
Szerb és horvát társaival együtt illegális bevándorlókat szállított volna nyugat felé a P.M. monogramú vádlott. Lebukás lett a vége, a napokban bíróság elé áll. A Pécsi Törvényszék tájékoztatása szerint a vádlott kapcsolatba került egy horvát és egy szerb állampolgárral, akikkel közösen vállalkoztak arra, hogy legalább egy alkalommal bevándorlókat fognak Magyarországon át Ausztriába juttatni. A megállapodás az volt, hogy a magyar-horvát államhatáron jogszerűtlenül átjutott bevándorlókat a vádlott Magyarországon bevárja, majd őket a két másik személy segítségével, gépkocsival a...
Szinte hihetetlen: három nap alatt az ügyetlenebbekből is jó rajzost farag János Éva
Egyre többen próbálják ki az úgynevezett jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melyet többek között János Éva tart országszerte, aki nemrég Pécsre is ellátogatott. Szinte hihetetlen, hogy három nap alatt tökéletes portrékat készítettek a résztvevők, akik az elején még maguk sem hittek ebben. A tanfolyamon egy arcot kell rajzolniuk a résztvevőknek kezdésként, amit a kurzus végéig kellett megőrizni. A harmadik napon aztán hatalmas volt a nevetés, amikor a kezdő rajz mellé teszik az utolsó napi alkotást. A tanfolyamon csak és kizárólag olyan emberek vettek részt, akik nem tudtak...
Ezeken a helyeken figyel a traffipax vasárnap
Vasárnap reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 7.30-8.30: Abaligeti út 8.45-9.45: Magyarürögi út 10.00-11.00: Pellérdi út 11.15-12.15: Nyugati ipari út 13.15-14.15: Megyeri út 14.30-15.30: Keszüi út 15.45-16.45: Málomi út
A reformáció öt...
Előadássorozatot indít tavasszal a Pécsi Evangélikus Egyházközség. A szabadegyetemen neves budapesti és pécsi egyetemi oktatók...
Partik, divatos cuccok,...
Születésnapi parti, divatos ruhák, saját lakrész - ilyen és ehhez hasonló kiváltságaik vannak azoknak az állatoknak, akiket...
Napokig tartott a földi...
Súlyosan bántalmazta volt élettársát egy férfi. Miután a sértett a több napig tartó bántalmazás következtében eszméletét...
Három szerelmes asszonyt is...
Nőktől csalt ki pénzt egy férfi Pécsett - számolt be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A Pécsi Rendőrkapitányság csalás,...
Egyre több a kortárs...
Pertics Flóra, a PTE Művészeti Karának festő szakos hallgatója körülbelül négy éve készít cérnarajzokat, melyekből nemrégiben...
Ezen a hétvégén minden a...
Tizennyolc kiállítóval és mintegy húsz, a többi között szakmai- és gyermekprogrammal várja látogatóit a hétvégén a Pécsi...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombaton reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30: Pécs, Mohácsi út08.45-09.45: Pécs, Nagykozári út10.00-11.00: Pécs, Üszögi út11.15-12.15: Bogád, Kossuth utca13.15-14.15: Pécs, Üszögi út14.30-15.30: Pécs, Athinay út15.45-16.45: Pécs, Szigeti út
Baranyában is elkészítették az önkéntesek a sasleltárt
Az országos program keretében ismét megszervezte a madártani egyesület baranyai csoportja a megyében telelő sasok állományfelmérését. A hónap közepén végzett számlálás során a távcsöveik elé került gyakoribb ragadozó madarak adatait is feljegyezték. Baranyában az önkéntesek összesen 115 db 2,5 x 2,5 km-es kvadrátban végeztek terepbejárásokat. A megfigyelések során 54 rétisast, 2 héját, 11 karvalyt, 177 egerészölyvet, 1 kékes rétihéját, 1 vándorsólymot, 6 vörös vércsét, 2 kuvikot és 5 erdei fülesbaglyot láttunk.Idén valamivel kevesebb ragadozót figyeltek meg, mint egy évvel...
Kalandtúrával, vetélkedővel, flashmobbal ünneplik februárban a házaspárokat
Hazánkban idén 10. alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A házasság hetét - amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt - mára négy kontinens 21 országában ünneplik.A kezdeményezés olyan széles körű összefogásra törekszik, amely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét.A házasság hete február 12. és 19....
Fagyos légkört hozott az...
Kozármislenyben, az Alkotmány tér lakói nem sejtették, hogy éppen az enyhülés okoz nekik izgalmakat. A teljesen...
Új helyre teszi át...
Új helyen fogadja a Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatalának Földhivatali Osztálya február 21-étől az...
Kiállítás nyílik az Apáczai...
Rékai Zsolt kiállítását nyitják meg szombaton délután az Apáczai ÁMK Művelődési Ház galériájában. A "Techtonikai...
Előzetesbe vágják a kedden...
A Pécsi Járásbíróság február 3-án elrendelte egy pécsi nő és egy lakcím nélküli férfi előzetes letartóztatását egy hónapra...
Behúzott a szivattyúzónak,...
Verekedett és még egy autó visszapillantó tükrét is letörte egy férfi Bólyban. Összeszólalkozott az útról vizet...
Halálos tűz: egy...
Teljes terjedelmében égett egy körülbelül négyszáz négyzetméter alapterületű parasztház péntek hajnalban a Baranya megyei...
Jön a tavasz, az a ravasz - Dávid Mihály magánmeteorológus szerint egyre közelebb a kikelet
Az ország legismertebb magánmeteorológusának, Dávid Mihálynak van egy jó és egy rossz híre: előrejelzése szerint február második felétől egyre enyhébb, már-már tavaszias időre számíthatunk, a nyár viszont pocséknak ígérkezik, egyenesen amondó, hosszabb honi nyaralást ne is tervezzünk. Az elmúlt napokban ugyan reggelente még fagyott, ellenben a rigók már daloltak virradatkor - az álmoskönyvek szerint ez azt jelenti, közel a tavasz. Vajon tényleg így van-e, szegeztük a kérdést a hosszabb távra készülő előrejelzéseivel országos hírnévre szert tett nyíregyházi...
Ritkán látható kunyhót építenek a Kossuth téren
A Szolidáris Építészet Kutatócsoport, a B2 Szakkollégium és A Város Mindenkié Pécs csoport hajlék nélkül élő aktivistáinak pénteki programján beleshetünk az utcán lakók életébe. Az elmúlt évben a Szolidáris Építészet Kutatócsoport és A Város Mindenkié Pécs erre a napra "Lakni kell" címmel szervezett kerekasztal beszélgetést a pécsi hajlék nélkül élők helyzetéről. Idén több szervezet összefogásával jön létre az egy napos figyelemfelhívó akció a Kossuth téren február 3-án, reggel 8-tól este 8-ig. A tavalyi szervezőkön kívül a B2 Szakkollégium és a Támasz Alapítvány...
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Pénteken reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30: Pécs, Megyeri út08.45-09.45: Pécs, dr. Veress Endre út10.00-11.00: Pécs, Engel János út11.15-12.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út13.15-14.15: Pécs, Komlói út14.30-15.30: Pécs, Hársfa út15.45-16.45: Pécs, Tüskésréti út
« Előző
20307 | 20328 | 20349 | 20370 | 20391 | 20412 | 20433 | 20454 | 20475 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Vadászok adományoztak különleges...

