Kigyulladt egy társasház alagsora Pécsen

Tűz miatt huszonöt embert menekítettek ki a tűzoltók egy társasházból Pécsen vasárnap. A baranyai katasztrófavételem ügyelete arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Szántó Tibor utcai négyszintes épület alagsorában bútorok gyulladtak meg.A tűz oltására három tűzoltóautó, egy létraszer és egy vízszszállító jármű érkezett. A tűzoltók a veszély miatt huszonöt embert kimenekítettek az épületből, és megfékezték a lángokat. Az elsődleges adatok szerint személyi sérülés nem történt.

Nádasdi Napok Mecseknádasdon

Mecseknádasd Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezi a „Nádasdi Napok" programsorozatot 2011. augusztus 18-a és 21-e között.A rendezvény keretében augusztus 18-án a Nadasch 1726 - Die Zeitreise kiállítás megnyitójára kerül sor. Augusztus 19-én német nyelvű vígjáték látható a Magyarországi Német Színház előadásában.Augusztus 20-án a Szent István-napi Nádasdi Búcsú színes hagyományőrző programja kiegészül a Leader pályázati forrásból megújított Templom-tér avatási ünnepségével, valamint délután ünnepélyes keretek közt veszi át a...

Szekó szerint évek múlva oszthat csak uniós pénzeket a megye

Szekó szerint évek múlva oszthat csak uniós pénzeket a megye Új feladatot kapnak a megyei önkormányzatok január elsejétől: a kormány elképzelései szerint a testületek az eddigi intézményfenntartói szerepkör helyett az uniós pénzek elosztását bonyolítanák. Mivel a feladatot a regionális tanácsoktól veszik át, várhatóan ezek a szervezetek megszűnnek. Szekó József, a Dél-Dunántúli Regionális Tanács elnöke szerint viszont az Unióval kötött szerződés nem teszi lehetővé, hogy az intézményrendszert egyik napról a másikra átalakítsák - és a kabinet sem tett erre vonatkozó nyilatkozatot. A tét nem kicsi, legalább százmilliárd forint elosztásának...

Részeg fiatalok verekedtek...

Rendőrségi hírek Baranyából.Két részeg fiatalember verekedett össze Pécsett, a belvárosban szombat hajnalban. Mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, ellenük a rendőrség garázdaság...

Button nyerte a Forma-1-es...

Button nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat Jenson Button, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a XXVI. Forma-1-es ENI Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. A második...

Véget ér a II. Exicom...

Vasárnap befejeződnek a küzdelmek a PTE szervezésében megrendezett Nemzetközi Futball Fesztiválon. Az eseményt az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóságának közreműködésével tartották meg.A...

A személyre szabott...

A személyre szabott horoszkóp Pécsett úgy 20 ezerbe kerül Egyfajta jósiparos réteg alakult ki Pécsett az elmúlt évtizedekben, akik szabott áron, kialakult vendégkörrel dolgoznak....

Kemencebaráti találkozó...

Kemencebaráti találkozó Pogányban Július 31-én, vasárnap folytatódik a II. nemzetközi kemencés találkozó a pogányi tó partján. A grillezéssel, sütés-főzéssel...

Megújult a PTE Alumni honlapja

Megújult a PTE Alumni honlapja A TÁMOP 4.1.1-08/1-2009-0009 projekt keretében elindult az egyetem megújult Alumni Portálja, mely a Pécsi...

Jakabos nem jutott döntőbe 400 vegyesen

Egyetlen magyar jutott döntőbe a sanghaji vizes világbajnokság utolsó versenynapjának délelőtti selejtezőiből: Verrasztó Dávid 400 m vegyesen folytathatja a legjobb nyolc között az esti programban, Cseh László viszont búcsúzott, s nem lett finalista Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna sem.Verrasztó, a tavalyi budapesti Eb ezüstérmese 4:15.01 perccel, az ötödik idővel került tovább, Cseh László, a szám 2010-es Európa-bajnoka, a 200 m vegyes sanghaji bronzérmese, többszörös világbajnok és olimpiai ezüstérmes ugyanakkor hatalmas - és kellemetlen - meglepetést szerezve ugyanitt csak a...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

Vasárnap 8.45 és 19.00 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:08.45 - 09.30 óráig: 66-os fkl. út 5 + 800 km-szelvény09.45 - 10.30 óráig: 6-os fkl. út 192. km-szelvény10.45 - 11.30 óráig: 6-os fkl. út, Hírd11.45 - 12.30 óráig: Pécs Mohácsi út 75. szám13.45 - 14.45 óráig: Pécs, Hársfa út 207. szám15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. út 96. szám16.00 - 16.45 óráig: 66-os fkl. út 5 + 800 km szelvény17.00 - 17.45 óráig: Pécs, Komlói út és Kőrös utca kereszteződésében18.00 - 19.00 óráig: Pécs, Bacsó B. út

Szerb táncház a Széchenyi téren

Augusztus 3-án, szerdán 19.00-kor A térzenék és táncházak a belvárosban című programsorozat keretében szerb táncházra kerül sor a Széchenyi téren.Közreműködik: Orkestar „Spomenar" (Zombor, Szerbia)Társrendező: Pécsi Szerb ÖnkormányzatEsőhelyszín: Ifjúsági Ház

Havi százezret hoz a pécsi...

Havi százezret hoz a pécsi adománybolt, a Lánc utcában a Caritasé is kinyitott November óta várja a vásárlókat a Szemem Fénye Alapítvány adományboltja a Király utcában. Bár az üzletbe sok pénzt...

Ha egy üzlet beindul: ismét...

Ha egy üzlet beindul: ismét nyert a Pécs - PMFC-ZTE 2-1 Két, az idényt ellentétesen kezdő csapat meccselt szombat este Újmecsekalján. Míg a PMFC a szezon eddigi találkozóit...

Civileket várnak az Örökség...

Civileket várnak az Örökség Fesztiválra Az elmúlt évekhez hasonlóan ez évben is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak az Örökség Fesztiválon a kulturális...

Járóbottal verekedett...

Rendőrségi hírek Baranyából.Villanyszerelőnek adta ki magát valaki péntek délután egy idős pécsi asszony háza előtt. Bekéretőzött, majd amikor az asszony nem figyelt, a házból közel...

Kékfestőfesztivál Nagynyárádon

Ezen a hétvégén immár a tizenharmadik alkalommal rendezik meg Nagynyárádon az Országos Kékfestőfesztivált.A kétnapos rendezvény során veterán autók vonulnak fel, de lesz...

Folytatódik a Tour de Pécs

Folytatódik a Tour de Pécs Július 31-én, vasárnap a hetedik szakasszal folytatódik a 13. Tour de Pécs országúti kerékpárverseny.A Pellérd Nagydíjat első...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Szombaton 8.45 és 19.00 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:08.45 - 09.30 óráig: Pécs, Nagy I. úton a Sarolta u. kereszteződés09.45 - 10.30 óráig: 6. sz. fkl. út Pécs-Hird10.45 - 11.30 óráig: 6-os fkl. út 192 km-szelvény11.45 - 12.30 óráig: Pécs, 66-os út 5 + 800 km-szelvény13.45 - 14.45 óráig: Pécs, Komlói út - Kőrös utca kereszteződése15.00 - 15.45 óráig: Pécs, keleti elkerülőúton a Palahegyi út 21. szám előtt16.00 - 16.45 óráig: Nagykozár, Kossuth L. utca 12.17.00 - 17.45 óráig: Pécs, Nendtvich A. út Páfrány u....

Kékfestés minden szinten - fesztivál Nagynyárádon

A kékfestő mesterség hagyományainak megőrzésére, a termékek népszerűsítésére rendezik meg az Országos Kékfestő Fesztivált, amelyre a hétvégén immár tizenkettedik alkalommal kerül sor a baranyai Nagynyárádon.Erbné Merkler Csilla kulturális menedzser, szervező pénteken az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy nyolcszáz lelket számláló község két-háromezer embert vár a szombatra és vasárnapra tervezett mintegy harminc programjára.Az érdeklődők megtekinthetik a településen élő 91 éves Sárdi János és unokája, Auth Andor kékfestő műhelyét, bemutatótermét, találkozhatnak egy tiszakécskei és...

A Mecsekről forgat kisfilmet az Európai Bizottság

Háromperces kisfilmet forgat az Európai Bizottság filmes csapata az EDEN (Kiváló Európai Desztinációk) pályázat idei hazai nyerteséről, a Mecsek térségéről - írja a Turizmus Online-ra hivatkozva a Trademagazin.A stáb július 31-én, vasárnap érkezik Magyarországra, majd háromnapos program keretében végiglátogatja azokat a helyszíneket, amelyekkel Pécsvárad, Pécs és Orfű idén a legjobbnak bizonyult. Terveik között szerepel az ezer éve bencés apátságként alapított Pécsváradi vár, Pécsett a laktanyából, majd szállodából átalakított Nádor Galéria, az egykori kerámiagyár területén...