Zöldhullám: újabb meghibásodás
2008. június 09. hétfő 09:33

Lassan két hete mérgelődnek a pécsi közlekedők a 6-os főút várost átszelő szakaszán, ugyanis az egyébként jól működő zöldhullám meglehetősen szeszélyesen teljesít, emiatt pedig olykor hatalmas dugók alakulnak ki a csúcsforgalmak idején. Az illetékesek múlt héten azt ígérték a Pécsi Újság.hu olvasóinak, hogy gyors beavatkozással orvosolják a problémát, ám időközben újabb hiba állt elő.
A Magyar Közút Kht. (MK) ismét egy nap türelmet kér.
Mint azt Borbás László, az MK forgalomszervezési osztályvezetője munkatársunknak néhány perce elmondta, múlt hét csütörtökére sikerült kijavítaniuk a központi számítógépes egységet. A napokban azonban újabb hiba keletkezett.
Az osztályvezető elmondása szerint egy hosszabb áramszünet zavarta meg rendszert, amelynek a múlt hetivel megegyező hatásai vannak. Azaz a modern, néhány hónapja üzembe állított egység és a kilencvenes évekből származó központi számítógép között nincs meg az összhang.
A szakemberek ismét a budapesti kollégákkal közösen tesznek kísérletet a probléma elhárítására, s optimális esetben holnapra, azaz keddre működhet a rendszer.
Korb Z. - Fotó: B. M.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja