Visszavonták a luxusadó rendeletet
2008. május 29. csütörtök 13:27

A Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal azért emelt kifogást, mert az idén január elsejével életbe lépett, a luxusadó helyi értékövezeteinek lehatárolásáról szóló rendeletet a szabályzat hatályba lépését megelőzően három nappal hirdették csak ki - bár a közgyűlés két héttel azelőtt döntött a kérdésről.
A hivatal észrevételében megjegyezte azt is, hogy rendeletben a már meghatározott értékövezeteken belül további körzeteket nem lehet kialakítani, és arra is felhívták a figyelmet, hogy a vitás kérdésekben a városfejlesztési főosztály nem dönthet.
Füredi Péter, az önkormányzati bizottság elnöke a közgyűlés előtt azt mondta munkatársunknak, hogy miután a rendeletet rosszkor tették közzé, azt vissza kell vonni, ám ettől függetlenül a luxusadót ki kell fizetniük az érintetteknek, csak azzal a különbséggel, hogy nem a helyi, hanem az országos jogszabályok vonatkoznak majd rájuk.
Mindenesetre beszédes az a korábban napvilágra került adat, hogy 2006-ban négyen fizettek csak luxusadót Pécsett, hatan pedig a befizetett építményadójukból levonhatták az összeget. Mindez összesen 650 ezer forint bevételt hozott a városnak.
Mint ismeretes, luxusadót a százmillió forint feletti ingatlanok után kell fizetni, az ingatlan értékének fél százalékát.
Pécs több körzetet alakított ki: az elsőben - egylakásos lakóépület esetén - a négyzetméterenkénti árat 300 ezer forintban határozták meg. A „foltszerűen" lehatárolt második övezetben ugyanezt 220 ezerben, az előző kettőn kívül eső részeken pedig 180 ezerben.
A ma visszavont városi rendelet szerint az első értékövezet határait megközelítőleg a Pécsen keresztül futó 6-os út feletti részen, hozzávetőleg az Engel János József úttól egészen a Makay úton található bevásárlóközpontoknál lévő Fő utcai kereszteződésig jelölték ki.
Az önkormányzati döntés után - várhatóan ősszel - teljesen új rendelet alkotnak majd.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...