Visszaveszik a Vízmű-részvényeket
2009. január 26. hétfő 19:30

Mint ismeretes, Kovács Katalin, az ISPA-projekt vezetője egy, még tavaly október végén kelt levelében arról tájékoztatta Tasnádi Péter polgármestert, hogy a program III. üteme kapcsán az EU - az uniós források odaítélése miatt - kérdéseket intézett a városhoz.
Az ominózus levélben azt tudakolták, hogy a beruházás során elkészült művek generálnak-e extra profitot, és az magánérdeket, vagy az önkormányzat érdekeit szolgálja-e majd.
A vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a városi vízműrészvényeket birtokló PVVM Kft. 49 százalékos üzletrészének tervezett privatizációja aggályos (a Keleti Kft. lett volna a vásárló), s veszélyezteti a még hátralévő III. ütem végrehajtását, valamint, hogy Brüsszel nem fog támogatni magántulajdonosi érdekeket. Bár a magánosításra végül, a kialakult botrány mjiatt nem került sor, a környezetvédelmi tárca így is vizsgálatot kezdeményezett. Az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságának projektért felelős részlegvezetője, Marco Orani ugyanis december közepén levélben fordult a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, melyet továbbítottak a környezetvédelmi tárcához is.
Az uniós szakember a projekt keretén belül már elkészült víziközművek üzemeltetésében történt változásról érdeklődött, azért, hogy a „Bizottság felülvizsgálhassa a projekthez nyújtott uniós támogatás mértékét és jogosultságát".
Ha Pécset elmarasztalnák, az azzal járhat, hogy nem csupán a már elkészült II/A és II/B ütemek kifizetései állhatnak le, de a III. ütemet sem hagyják jóvá, és az uniós támogatást is vissza kell fizetni.
Az európai bizottság és a tárca szerint a Pécsi Vízmű Zrt.-ben vissza kell állítani az eredeti állapotot, vagyis az önkormányzatnak - nem a PVVM Kft.-n keresztül, hanem - újra közvetlenül kell birtokolnia saját részvényeit. A visszarendezéssel elhárulhat a források megvonásának veszélye.
A Sík László Lajos által vezetett kommunális bizottság legújabb állásfoglalása ennek megfelelően "a szabálytalansági eljárás" megszüntetésének érdekében azt javasolja, hogy az ISPA-pályázat benyújtásakor meglévő tulajdonviszonyokat állítsák helyre - azaz vegyék vissza a PVVM Kft.-be vitt részvényeket városi tulajdonba.
A döntésre várhatóan a február közepén esedékes közgyűlésen kerül majd sor. A kérdés ezek után már csak az, hogy ki a felelős az elmúlt hónapokban hozott - mint azóta kierült, jogszabályellenes - döntésekért, s hogy mennyibe fájt mindez a pécsi adófizetőknek?
B. M. - Fotó: ispa-svh.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...
- Kitart a kánikula, majd' negyven fok...
- A pécsi főpályaudvaron és a...