Világhírű művészek a Pécsi Tavaszi Fesztiválon
2008. március 04. kedd 14:20
Laknerné Brückler Anna elmondta: a kortárs táncművészet kiemelkedő képviselője, a New York-i The Limón Dance Company március 17-én a Pécsi Nemzeti Színházban mutatkozik be a közönségnek.
A világ egyik leghíresebb trombitán játszó dzsesszmuzsikusa, a francia Erik Truffaz 28-án, a szaxofonos "zseni", a spanyol Perico Sambeat 29-én az Uránia moziban, az amerikai gitárvirtuóz, Richard Bona és zenekara pedig a Pécsi Tudományegyetem aulájában április 7-én lép fel - tette hozzá.
Az igazgató beszámolt arról, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt rendezvényi közé sorolt fesztivál három hete alatt tizenöt helyszínen mintegy félszáz rendezvényt tartanak, melyek között egyaránt lesznek zenei és táncelőadások, színházi produkciók, s egyebek mellett kiállítások is.
A hazai fellépők közül kiemelte a Szegedi Kortárs Balettet, amely Csajkovszkij Hattyúk tava című klasszikusával mutatkozik be. A Bartók Béla Férfikar, a Mecsek Nőikar és a Muzsikás együttes közös Kodály-estet ad, Palya Bea és zenekara Weöres Sándor Psyché című művének megzenésített változatával szórakoztatja a közönséget.
Laknerné Brückler Andrea szólt arról, hogy az első, 1999-es Pécsi Tavaszi Fesztivál költségvetése még mindössze 300 ezer forint volt, de tavaly már 28 millióból gazdálkodhattak, idén pedig 34 millió áll a rendelkezésükre, vagyis a szponzoroknak köszönhetően egyre több pénz jut a színvonalas, közönségcsalogató produkciók lebonyolítására.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Amikor még Ady és Kosztolányi járt...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Egy hónapra leparkolt a baranyai...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Marad a napsütés, de még nem tér...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...