Viharkárokat állítanak helyre Komlón
2017. március 30. csütörtök 16:06

Közel 19 millió forint vis maior támogatást kapott Komló a Belügyminisztériumtól különféle időjárási károk elhárítására. A pénzből a nagyobb esők idején megcsúszott rézsűket és megsérült útburkolatokat állítanak helyre a szakemberek a következő hetekben.
Tavaly nyáron Komló több pontján is kisebb-nagyobb károkat okoztak a heves esőzések. Elsősorban a meredekebb domboldalakon okozott ez problémát. A nagy mennyiségű, hirtelen lefolyó víz földcsuszamlásokhoz vezetett és helyenként tönkretette az utak aszfaltozását is. A károk kijavítására az önkormányzat pályázatot adott be a Belügyminisztérium vis maior alapjához. A pozitív döntés eredményeként tavaly december utolsó napjaiban kapta meg az önkormányzat a Támogatói Okiratot.
A jogszabályok szerint a támogatás a teljes kárösszeg maximum 70 százaléka lehet. Komló ezt majdnem teljes egészében megkapta: a munkálatok 27,8 millió forintos teljes költségvetésből 18,9 millió a rendkívüli kormányzati forrás. Az önerőt a város saját költségvetéséből biztosítja.
A pénzből hat helyen végzik el az időjárási károk kijavítását. Az újtelepi Tél utcában, a Magyar Bálint utca Eszperantó tér felőli oldalán, a Patak utcában és a mecsekjánosi Iskola utcában, a Kaszánya patak partján a megcsúszott rézsűk és domboldalak rekonstrukciójára kerül sor. A Kisbattyánba vezető úton és a mecsekjánosi idősek otthonánál pedig a víz által elmosott aszfaltburkolatot javítják ki.
„Az év végi döntést követően a helyreállítási munkák megkezdésével meg kellett várnunk a kivitelezésre alkalmas tavaszi időjárást. Időközben kiválasztásra került a kivitelezést végző cég, valamint a műszaki ellenőr. A munkaterületek átadása a napokban történik meg" - tájékoztatott Polics József polgármester. „A helyreállítási helyszínek közül a Magyar Bálint utcai megcsúszott rézsű lakóépület közelében van, ezért itt kezdjük meg a kivitelezési munkákat. Ezt követően kerülnek sorra a további helyszínek, a kivitelező részére előírt befejezési határidő 2017. július 31. Természetesen amennyiben az időjárási feltételek lehetővé teszik, a cél a mielőbbi befejezés annak érdekében, hogy az ott élők biztonságban tudhassák magukat és az ingatlanaikat" - tette hozzá a városvezető.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

