Vásárcsarnok, választás, összevissza járó buszok - erről mennek a dumák a pécsi kocsmákban

„De a kocsma bezzeg hangos" - írta 1847-ben Petőfi Sándor. Ám az üzenet - úgy tűnik - örök. Az italboltok, vendéglők, csapszékek nem éppen a csendességükről híresek. Ennek próbáltunk a nyomába szegődni Pécsett. Aki elvegyült a vendégek között, az a vándorivók módszerét alkalmazta. Arra járt, betért, hörpintett valamit az illem kedvéért. Miközben élvezte a nép gyermekeinek diskurzusát.

Panelházakból érkezettek, pár kertes háztulajdonossal dúsítva, nem mindig teljesen akadályoktól mentesítve szellemileg. Választások után is megy a duma rendesen, Régi, levitézlett „komcsik", új „jobberek", tehát nem Jobbikosok. Demokraták, akik csak ritkán kapnak szót. És persze a véleményvezérek.

- Megmondom én, hogyan kellett volna megoldani ezt az egész választási hercehurcát - jelentette ki a „nyugger" autószerelő, a Nagy Jenő utcai egységben. - Oda kellett volna állítani minden szavazókörhöz egy-egy megbízható embert. Érkeztek volna a „népek", erre megkérdezték volna: kire fog voksolni, mennyit kapott érte? Ha 10 000 a válasz, akkor leszámolni neki 15-öt. Ment volna, mint a karikacsapás.

- Te, öreg, tízezernél több szavazóhely volt az országban - vette fel egy halkabb alak józanabb hangon, ami ilyen helyen maga a megvalósult önellentmondás. - Honnan lehetett volna szerezni annyi pártkatonát? Téged nem értesítettek, hogy a munkásőröket már szétzavarták a francba. Meg aztán mindez 100 000 koma esetében másfél milliárd forint. Annyi készpénzt honnan lehetett volna leakasztani? A Feri bankszámlája sem végtelen ám! A mozgósításban volt inkább a hiba.

- Nálunk utoljára nagyapámat mozgósították, a II. világháború idején - bökte oda egy történelmileg félművelt mellékszereplő. - Az volt a SAS-behívó. Sürgős Azonnal Siess. De ti ezt nem érthetitek. Nektek a Sas egy kabaré, semmi más. Igaz, a születési neve Polacsek volt, de a József legalább állandóságot jelentett az életében.

- Bajnok lesz a Fradi? - vette fel a kérdést a zöldek egyik nagy barátja, aki a lila-fehér színkombinációra ideges szokott lenne.

- Le van az már játszva, a Kubatov jól elintézte - érkezett a bennfentes replika a helyi totókirálytól. - Én csak a Márton Gabinak, meg a Takács Lalinak drukkoltam, hiába. Most legalább jöhetnek majd Pécsre is, a Munkáshoz, a Szigeti útra.

- Azért az új vásárcsarnokra kíváncsi lennék már - váltott témát a mackónadrágos divatdiktátor. - Nem tudom, mit szerencsétlenkednek az átadással. Korábban január végét, február elejét emlegették, erre már mindjárt itt a május. Ennyi idő alatt fából, kis bicskával kifaragom. Ráadásul nem is lesz elegendő parkolóhely. Legalábbis így mondják.

- Neked nem mindegy, ha busszal jársz? - szúrta oda az aggódó régi barátja, átmeneti haragosa.

- Na, szép, megérkeztünk. A helyi járatok ötletszerűen jönnek. A menetrend számukra egy igazodási pont. Attól kell eltérni, úgy kapják a prémiumot a sofőrök - kapcsolódott be egy munkásnadrágos festő, de nem művész.

- Jutalmat?! - vágott vissza az utolsó előtti hozzászóló. - Még a fizetésükről is alig tudtak megegyezni. bezzeg régen, a szocializmus idején rend volt ám. De nem sírom vissza azt a világot. Hol vannak már a szép kalauznők?

Képünk illusztráció.

Pucz Péter - Fotó: pixabay.com