Vályogházakat építenek hetven millióból Gilvánfán
2013. augusztus 17. szombat 13:41
Hagyományos technológiával, de a mai kor követelményeinek megfelelően vályogból építenek házakat romáknak a Baranya megyei Gilvánfán. A nyolc épületből négy már elkészült.
A közmunka program részeként megvalósuló fejlesztésre hetven millió forintot kapott a falu, a munkát a Pécsi Egyetem építészhallgatói segítik. A házakat az egyetem Műszaki Karának doktorandusz hallgatói tervezték. Az épületekben szoba, konyha és vizes helyiségek vannak, mondta az egyik tervező.
A hagyományos építőanyagot a modern technológiával, az építési szabályok és a belső lakóklímára vonatkozó elvárásokkal kell ötvözni, tette hozzá a Kar dékánja, Bachmann Bálint. Az építkezés a Belügyminisztérium innovációja, a présgépeket büntetés-végrehajtási intézetekben gyártják.
A falu polgármestere elmondta, a házakba kétgyermekes családok fognak beköltözni. Bogdán László beszámolt arról is, hogy őszre végeznek, és jövőre ugyanennyi ház építésére pályáznak.
Forrás: MR1/Krónika
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Elkészült az új menetrend, így...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Csaknem félmillió külhoni magyar...
- Mohácson az országban elsőként,...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...

