Valószínűleg világcsúcsot állított fel Lui mágus Siklóson
2013. május 19. vasárnap 22:47
Harmincegy órán keresztül mutatott be trükköket Lui mágus a hétvégén Siklóson, mellyel a magyar mellett valószínűleg világrekordot is felállított.
A művész vasárnap azt mondta: a folyamatos utcai bűvészkedés kategóriában elért eredményével hivatalos magyar rekordot állított fel, és 15 perccel túlszárnyalta a korábbi világrekordot, ám a hitelesítés még hátravan, ehhez a kísérlet jegyzőkönyveit, képfelvételeit elküldik a Guinness-bizottsághoz.
A 35 éves, húsz éve bűvészkedő és évi 250 fellépést vállaló Lui utalt arra, hogy példaképe, a 102 éve született Rodolfó tiszteletére vállalta a rekordkísérletet. A helyi Thermal Spa épületében szombaton tíz órakor kezdődött előadás során 102 trükköt alkalmazott ismételve, azokhoz számos eszközt, golyót, gyufát, kendőt, pénzt és egyebek mellett karikát is használt.
A produkciók között volt gondolatolvasás, asztallebegtetés, és olyan is, amely során megbilincselték és a víz alól kellett szabadulnia. Mindezt az érdeklődők testközelből láthatták.
Lui megjegyezte: a megmérettetés fárasztó, de egyúttal élvezetes is volt számára. Bár többször úgy érezte, holtpontra jutott, ezeken átsegítette a lelkes közönség és a helyszínre látogató barátai.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...