Vádemelést javasolnak a volt KÖH-vezér ellen
2009. február 04. szerda 15:20
Wingert Róbert elmondta: a rendőrség a napokban lezárta a nyomozást, az iratokat pedig az ügyészségnek továbbította.
A rendőrség először tavaly ősszel hallgatta ki az irodavezetőt, azt követően, hogy az ügyészség törvényességi felülvizsgálatot folytatott, és bűncselekményt gyanított egy pécsi építkezés engedélyeztetési eljárásával kapcsolatban.
A gyanú szerint a vezető által irányított hivatal saját hatáskörébe vonta egy olyan ingatlan építési engedélyeztetési és kivitelezési munkáinak ellenőrzését, amelynek kivitelezőjével a hivatalvezető üzleti kapcsolatban állt, így azt jogosulatlan előnyhöz juttatta.
Az irodavezető időközben távozott a KÖH-től. Mezős Tamás, a hivatal elnöke tavaly szeptemberben az MTI-nek érdeklődésére cáfolta, hogy ez összefüggésben lenne a vezető ellen folyó eljárással.
Megjegyezte: tud arról, hogy a baranyai megyeszékhelyen ügyészségi vizsgálat indult, amikor az irodavezető egyik döntését követően valaki bejelentést tett. A hivatalvezetővel közös megegyezéssel bontottak szerződést, de nem emiatt, hanem azért, mert egy hosszú beszélgetésük alkalmával tudatta: a jövőben inkább saját ügyeivel, feladataival szeretne foglalkozni.
A KÖH elnöke hozzátette, hogy a hivatalvezető irányításával a pécsi iroda mindig "kőkeményen védte" a hivatal érdekeit, a vezetőnek az örökségvédelem terén végzett munkájával elégedett volt.
A volt irodavezető az ügyben indult nyomozás kapcsán korábban újságíróknak tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Azt mondta: az ügy hátterében a hivatal építési engedélyek kérelmét elutasító határozatai állnak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...