Urán-pletykák: csak semmi pánik
2008. november 16. vasárnap 20:33

Az eredeti kormányrendeletben még 18 milliárd forintot terveztek a rekultivációra, s a munkák záró dátumaként 2002-t jelölték meg, ám a döcögő finanszírozás miatt ez egészen az idei évre csúszott, s az összeg végül megközelítette a 21 milliárdot. A Mecsek Öko Zrt. ugyanis csak ebben az évben kapta meg azt az 1,3 milliárd forintot, amelyből az öt esztendeje húzódó feladatokat el tudja végre végezni.
A Zrt. a teljes rekultiváció nagyobbik részén már túl van - szennyezett épületeket bontottak le, a meddőhányókat betakarták, s a nagyobbik zagytározó területét is lefedték - de a kisebb munkák mellett még visszavan a pellérdi zagytározó teljes területéből 22 hektár befedése, mentesítése. A cég korábbi vezérigazgatójának nyilatkozata szerint a radioaktivitás jelenlétét kimutató mérések azt jelzik, hogy a sugárzás minimális, egészségre nem ártalmas, ráadásul az egyik volt zagytározó területén ma már birkák legelnek.
A Mecsek Öko nemrég kinevezett vezetője, Berta Zsolt hozzáfűzi, a zagytározók fölé egy speciális agyagból és löszből álló, többrétegű, másfél méteres földtakaró került, amely egyrészt leárnyékolja a sugárzást, másrészt megakadályozza az eróziót és a víz leszivárgását. Mint mondja, korábban, a nyitott tárózók esetén a sugárzás az egészségügyi határérték hatszorosát is elérte, a rétegeléssel azonban ezt megszüntették. A veszélyes szállóporral egyáltalán nem kell már számolnunk, ráadásul a bányászati tevékenység idején is csak extrém időjárási viszonyok esetén alakulhattak ki porfelhők, a tározók felszínét ugyanis részben víz borította, részben a növényzet nőtte be.
A Kővágószőlősön 1985 óta praktizáló, dr. Pallós Zoltán háziorvos azt mondja, ő visszamenőleg átnézte a statisztikákat (a kilencvenes évek elején, majd az évtized közepén) azért, hogy kiderüljön, vajon a daganatokra visszavezethető elhalálozások - a pletykáknak megfelelően - tényleg meghaladják-e az országos átlagot.
Kiderült azonban, hogy az általa ellátott orvosi körzet négy településén nem volt magasabb a rákos betegségben elhunytak száma, mint az országos átlag. Példaként említi, hogy idén eddig huszonkét haláleset történt, s ebből mindössze öten hunytak el daganatos betegség következtében, ami 23 százalékot jelent - szemben az országos 27 és 30 százalék közötti aránnyal.
Hozzáfűzte azt is, hogy 2003-ban háziorvosként a polgármesterrel együtt kezdeményezett egy vizsgálatot, miután arra lettek figyelmesek, hogy a település egyik tizenegynéhány házas utcájában hét év leforgása alatt majdnem minden háznál volt egy-egy daganatos megbetegedés.
Akkor ÁNTSZ is bekapcsolódott a vizsgálódásba, ám nyilvánvalóvá vált, hogy csak véletlenek egybeeséséről lehet szó, s az sem bizonyosodott be, hogy a bányászati tevékenység összefüggésbe hozható lenne a környékbeli rákos elhalálozásokkal.
Az akkori mérések során, fűzi hozzá, az is kiderült, hogy a település több pontján úgynevezett érckibúvások vannak, olyan helyek, ahol magasabb sugárzási értékeket mérnek, másutt ellenben sokkal alacsonyabb értékeket mutattak a műszerek - ez így van évszázadok óta.
A háziorvos megjegyezte: ha a legkisebb veszélyét is látná annak, hogy az egészségre ártalmas lehet a környékbeli településeken lakni, akkor gyermekeinek sem engedte volna, hogy Kővágószőlősön építkezzenek, és unokáját itt neveljék fel.
B. M. - Fotó: Dttrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...