Újra pályázni lehet a fűtési rendszer korszerűsítésére, 750 ezer forint támogatás is járhat

2019. május 02. csütörtök 08:54

Újra pályázni lehet a fűtési rendszer korszerűsítésére, 750 ezer forint támogatás is járhat

Ismét meghirdeti az Otthon Melege programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), ezúttal a fűtési rendszer korszerűsítésére lehet jelentős összegű támogatást elnyerni. A költségek akár hatvan százalékát fizetheti az állam, a felső határ 750 ezer forint pályázatonként. Május 20-tól adhatók be az igénylések.


Folytatódik az Otthon Melege program,
amelynek keretében országosan már több mint 300 ezer háztartás korszerűsítéséhez nyújtott támogatást a kormány. Legutóbb, tavaly novemberben a háztartási nagygépek cseréjére lehetett pályázni, most pedig a fűtéskorszerűsítésre nyílik lehetőség.

Az ITM lapunknak küldött tájékoztatásából kiderül, az alprogram keretében a már meglévő konvektoros rendszert lehet újra cserélni. A lehetőséggel azok is élhetnek, akik otthonukat csak részben fűtik ilyen berendezéssel. A támogatás a teljes korszerűsítéshez igényelhető, beleértve például a szakértői és szakhatósági költségeket, valamint a füstelvezetés szükség szerinti korszerűsítését is.

Mint megtudtuk, minden régióban egységesen május 20-án, hétfőn 10 órától lehet a pályázatokat benyújtani a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb augusztus 30-ig. A mostani lehetőség során országosan összesen kétmilliárd forint áll rendelkezésre, ebből a dél-dunántúli régióra 184 millió forint jut. A pályázati kiírás lehetőséget biztosít továbbá a kihasználatlan források átcsoportosítására egy másik országrész javára.

Érdeklődésünkre a minisztériumnál közölték: a támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, pályázatonként legfeljebb 750 ezer forint. Hozzátették, az egyéb fűtési móddal bíró ingatlanokban konvektoros fűtési rendszer kialakítása vagy kondenzációs gázkazánok beszerelése nem támogatható.

A részletes feltételrendszert bemutató pályázati kiírás és útmutató elérhető a konvektor2019.nfsi.hu pályázati portálon.


Képünk illusztráció. 


Palotás Péter - Fotó: MTI/Varga György