Újpatacs: harc a sportpályáért

2008. augusztus 07. csütörtök 21:51

Újpatacs: harc a sportpályáért
Adminisztrációs lavinát indított el az önkormányzatnál egy újpatacsi lakos levele, melyben a helyi sportpálya elbontását kérelmezi. Az ok: a közvetlenül a falatnyi betonplacc mellett épült házak lakóit zavarja a labdák pattogása. A pályát a bejelentés után a város lezáratta, s hiába tombol a vakáció, jelenleg sem mehetnek be rá a gyerekek.

Újpatacs egyetlen sportpályáját néhány hete elkerítették, ezzel lehetetlenné téve a környékbeli gyerekek számára a bejutást. A pálya hosszú évek óta működött ott zavartalanul, időközben azonban közelebb húzódott hozzá a házak sora. A közvetlenül a grund mellett lakók ablakai, kocsijai így folyamatos "labdaveszélynek" voltak kitéve.

Róka Róbert, az önkormányzat Városfejlesztési Osztályának munkatársa vázolta a részleteket, mikor azzal kapcsolatban érdeklődtünk, miért is van lezárva az említett terület.

- Az egyik lakos másfél tucat aláírással nyújtotta be azt a kérelmet, mely a pálya működésének felülvizsgálását kéri a hatóságoktól, azzal az indoklással, hogy az engedély nélkül létesült. Az ügyet a Közigazgatási Hivatalhoz továbbítottuk, akik a komlói jegyzőséget bízták meg a vizsgálattal, mivel az érintett önkormányzat ilyen ügyben nem járhat el.

A komlóiak területbejárást hívtak össze, melyen a pécsi önkormányzat mellett a lakosság egy része és a Pécs Holding munkatársai is részt vettek. Itt hangzott el, hogy a pálya alig 3 éve létezik, ami ugyan nem igaz, de megfelelő iratok hiányában az önkormányzat sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem tudott.

A komlói jegyző ennek tükrében a terület lezárását kérte a bontásig, amelyre 60 napos határidőt jelölt meg. A Pécs Holding munkatársától tudtuk meg, hogy a közterület-gondozási osztály azonnali hatállyal elkerítette a területet, amíg a bontást végre nem hajtják.

Az önkormányzatnál eközben elindult az érintett terület történetének ellenőrzése - így derült ki, hogy egy betonnal foglalkozó cég még 1995-ben kötött szerződést az akkori PVV Rt.-vel a pálya létrehozására és használatba vételére. A pécsi önkormányzat így meg tudta fellebbezni a komlóiak határozatát, tekintve hogy tíz évvel ezelőtti építésről van szó, tudhattuk meg Róka Róberttől.

- A másfél tucat aláíróval szemben közben jelentkeztek a bezárás ellen tiltakozó újpatacsiak is - tudtuk meg Papp Judit címzetes főjegyzőtől -, tízszer annyi aláírást gyűjtöttek össze, és azt kérik, hogy a pálya maradhasson, a gyerekek miatt és az ő érdekükben. 

Az önkormányzatnál ugyanakkor már beindult a gépezet, hogy a lakossági igényeknek eleget tehessenek, és történt már néhány árajánlatkérés is, árulta el Papp Judit. A pálya elbontását kezdeményező lakosok javaslatokkal éltek a terület használatával kapcsolatban. Egy mini-KRESZ pályát, egy lakóépületet, vagy egy játszóteret látnának szívesen a kosárpálya helyén, tájékoztatott minket a jegyző. Utóbbi azért furcsa csupán, mert egy játszótéren sem pattog kevesebb labda, mint egy sportpályán.

Kunszt Mártát, a kerület képviselőjét ugyan nem értük el, de a városházán megtudtuk, hogy a pálya ügyében sor került már általa szervezett lakossági fórumokra is, és megvan a forgatókönyv is arra az esetre, ha a pályát tényleg felszámolnák. - Építési engedély híján elviekben nem köteles az önkormányzat új pályát létesíteni, a képviselőasszony viszont már jelezte, hogy egy közeli zöldterületen focipálya kialakítását fogja javasolni - mondta Róka Róbert.


Képünk csütörtökön a helyszínen készült.

Harci Andor - Fotó: Dittrich Éva