Újdonság: mobilos alkalmazáson jelezhetjük a rongálást vagy éppen a parlagfüvet
2014. augusztus 03. vasárnap 19:17

Rövidesen okostelefonokra fejlesztett program segítségével értesíthetjük a pécsi rendőrséget vagy a mentőket. Girán János a Városháza főosztályvezetője tájékoztatása szerint az összességében 18 millió forintba kerülő rendszer révén csökkenhet a rablások és a rongálások száma.
Sokrétű mobiltelefonos rendszer bevezetésére adták áldásukat a pécsi képviselők. Az alkalmazás alapvetően változtatja meg a mostani vészjelző-rendszert.
- Az Android és IOS platformokra fejlesztett program révén a jelenleginél is könnyebben érhetjük el a rendőrséget, a mentőszolgálatot, a katasztrófavédelmet és a közterület-felügyeletet - emelte ki a rendszer legfontosabb előnyét Girán János, a Polgármesteri Kabinetiroda főosztályvezetője.
Mint mondta, a program révén jelentősen csökkenhet a rablások és a rongálások száma.
- A vészjelzést néhány gombnyomással leadhatják az áldozatok vagy a szemtanúk, így a megfelelő szervek gyakorlatilag azonnal értesülnek az eseményről. Ennek köszönhetően pedig gyorsabban tudnak majd reagálni és a felderítést is hatékonyabban végezhetik - tette hozzá. Mint megtudtuk, a 18 millió forintba kerülő rendszerbe számos más hasznos funkciót is belepakolnak.
- Az alkalmazás segítségével akár a közterületi rongálásokat, falfirkákat vagy a parlagfüves területeket is bejelenthetik majd, de akár a különböző közterületi hibákról, például a kátyúkról is értesíthetik a hatóságokat - fogalmazott Girán János, majd hozzátette: egy másik funkció révén a családtagok egymás helyzetéről is tudomást szerezhetnek.
A segélyhívások a Pécsi Közterület-felügyelethez futnak be, a jelzéseket ők az illetékes szervekhez továbbítják. A szolgáltatásra közbeszerzést írnak ki, így egyelőre nem lehet tudni, pontosan mikortól működhet majd a vészjelző applikáció.
Palotás P. - MTI-fotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...

