Újabb unokázós csalók ellen emeltek vádat, Pécsett és Komlón vadásztak
2017. április 10. hétfő 09:12

A Komlói Járási Ügyészség vádat emelt két pécsi férfi ellen, akik Pécsett és Komlón úgynevezett „unokázós" csalás módszerével hat sértettet károsítottak meg.
A két férfi 2016. áprilisában tudomást szerzett arról, hogy országszerte számos településen úgynevezett unokázós csalás néven elhíresült bűncselekményeket követtek el, melyekből a tettesek jelentősebb összegű jogtalan haszonra tettek szert. Ekkor a két férfi megállapodott abban, hogy Pécsett és Komlón, illetve a közeli településeken élő idős személyek sérelmére a médiában hallottakhoz hasonló módon követnek el bűncselekményeket.
Az elkövetők a telefonkönyvekből olyan személyek telefonszámát keresték ki, akikről feltételezték, hogy a névhasználat módja alapján idősebb, egyedül élő hölgyek. Az így kiválasztott telefonszámokat a vádlottak felváltva hívogatták, majd mikor a hívott felvette a telefont, sírós hangon vagy hangosan zokogva magukat a hívott fél unokájának adták ki.
Az elkövetők a sértetteknek elmondták, hogy közlekedési balesetet szenvedtek, ezért azonnal készpénzre van szükségük, hogy a károsultakat ki tudják fizetni. Elmondták, hogy a helyszínt nem tudják elhagyni, ezért egy barátjukat küldik a pénzért. Az ily módon megijesztett sértettek lakásánál ezt követően megjelentek a vádlottak, ahol valamelyikük a készpénzt átvette, majd a közelben várakozó gépkocsival a helyszínt elhagyták. A két férfi egy hét alatt összesen 6 sértettet tévesztett meg, akiknek alkalmanként 100-200 ezer forint kárt okoztak.
A vádlottak cselekménye több rendbeli, a csalás bűntett minősített esetének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 5 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

