Újabb bomba: a megye kiszáll!
2008. január 31. csütörtök 11:48

A Nagy Kiállítótér kulcsprojekt gazdája a megyei önkormányzat, amelynek vezetése mindvégig a létesítmény eredeti funkciókkal való megtöltését szorgalmazta. Éppen ezért lélegzett fel Hargitai János megyei elnök is, amikor decemberben - az eredeti elképzelésekkel összhangban - elfogadták a megvalósíthatósági tanulmányt.
„Nagyon érdekes a tárca állásfoglalása, hiszen az elfogadott megvalósíthatósági tanulmányt Budapesten is legalább két hónapja ismerik, ráadásul a készítésekor is tisztában voltak annak részleteivel a tárca elöljárói. Hogy most, néhány órával a projekt megépítésével kapcsolatos döntések megszületése előtt, küldenek egy levelet, ez minősíti a kormányt is. A pécsi városvezetés teljesítménynélkülisége hasonló a kabinetéhez, e kettőnek a közös eredője az a tragikus előkészítés, ami most zajlik" - nyilatkozta a Pécsi Újság.hu-nak a megyei közgyűlés kereszténydemokrata elnöke.
Az eredeti koncepció szerint a Nagy Kiállítótér azt a célt szolgálta volna, hogy a megyei múzeumi hálózat fenntarthatóbbá váljék, Hargitai szerint így megmosolyogtató, hogy az önkormányzati tárca most azon kesereg, hogy az épületet nem lehet majd gazdaságosan működtetni, vagy éppen attól fél Bajnai Gordon: a megye nem rendelkezik az önrésszel.
„A Pécset gazdagító, de megyei fenntartású múzeumi rendszerbe az állam jelenleg is csak hatvan százaléknyi normatívát ad nekünk, az közgyűlésnek évente százmillió forintot kell még a működtetésre fordítania. A Nagy Kiállítótér ezen a helyzeten változtatott volna, ugyanis a szakma álláspontja szerint egy XXI. századi létesítménnyel költséghatékonyabban működhetett volna a hálózat - így Hargitai János, aki hozzátette még: minden önrésszel kapcsolatos forrás a birtokunkban van".
Az elnök szerint szakmailag minősíthetetlen a tárca azon javaslata, hogy a Zsolnay Negyedben alakítsanak ki egy szűkre szabott kiállítóteret.
„Éppen most konzultáltam a múzeumi szakemberekkel akik elmondták: csak silányság jöhet létre a kulturális negyedben, hiszen egy hangárszerű építmény átalakítása révén kapna helyet a kiállítótér - az alapvetőnek számító restaurátor műhely kialakítása nélkül. Mindezek tudatában kijelentem, hogy a megye - az állásfoglalás tudatában - nem is kíván tárgyalni az esetleges változtatásokról, mert szakmailag lehetetlen értéket vinni a Zsolnay Negyedben esetlegesen kialakítandó létesítménybe".
A megyei közgyűlés elnöke szerint - mivel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adja a forrást a megvalósításra, s Bajnai Gordon leírja: nem támogatja a Nagy Kiállítótér megépítését - eldőlt a létesítmény sorsa, így ők nem is erőltetik tovább az ügyet.
„Ami maradt ebből a programból, azt megoldjuk: a forrásokat felhasználva a Múzeumutca megújulhat, az épületek kicsinosodhatnak, ám a Nagy Kiállítótér kérdése innentől fogva eldöntött tény" - tette hozzá.
Mindezek fényében természetesen okafogyottá vált az is, hogy a megyei közgyűlés mai ülésén a Nagy Kiállítótér megvalósításával kapcsolatos előterjesztésről essék szó.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Marad a napsütés, de még nem tér...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- MÁV: szombaton lép életbe a nyári,...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- A Kúria szerint jogosan tiltottak meg...