Új külsőt kapott Komló központjában a Városház tér
2017. április 07. péntek 13:30

A helyi közfoglalkoztatottaknak köszönhetően új, időtálló burkolattal látták el az itt található támfalakat.
Az eltelt évtizedek rajta hagyták a nyomukat a komlói Városház tér építményein, különösképpen a teret határoló támfalon. A város ezért a töredezett, rossz állapotú burkolat cseréje mellett döntött. Elvégre Komló központjáról van szó, ahol a tömegrendezvények többségét - köztük nemzetközi eseményeket is - rendezik, ezért minden tekintetben „szem előtt van".
A munkát a helyi közfoglalkoztatottak bevonásával végezte el a Városgondnokság csapata. A támfal burkolatát és fedköveit időjárásálló, Horvátországból származó kőlapokra cserélték. Ezek tartósak és időjárásállóak, ráadásul korábban már végeztek felújításokat ugyanezzel a kőtípussal a téren, ezért esett most is rá a választás. Ezzel a téren az ilyen típusú burkolatok megvalósítsa több ütemben, de befejeződött.
„Az idei évre még számos, további közterület-felújítás szerepel az önkormányzat tervei között" - tudtuk meg Polics József polgármestertől. „Például a Városház téren is tervezünk újabb burkolatjavításokat. A munkák időzítése erősen függ majd a nyári nagyrendezvényektől,amelyek időpontjában természetesen minden érintett utcának és térnek kifogástalan állapotban kell lennie." - tette hozzá.
Forrás: Komló Város Önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

