Új helyre kerül a Trianon-kereszt, a Kálvária-dombon emlékeztet majd a nemzeti tragédiára

2018. március 19. hétfő 09:13

Új helyre kerül a Trianon-kereszt, a Kálvária-dombon emlékeztet majd a nemzeti tragédiára

Több mint tíz éven keresztül állt a pécsi Pius templom kertjében a Trianoni kereszt. A hely azonban túl szűkös ahhoz, hogy ott jelentősebb létszámú megemlékezéseket tartsanak, ezért áthelyeznék az alkotást. Dr. Udvardy György megyéspüspök megadta az engedélyt, nemrég pedig a képviselő-testület is rábólintott a tervre.

2007. június 4-én, az első világháborút lezáró békediktátum aláírásának 87. évfordulóján állították fel az Ifjúság útján található Pius templom kertjében az erdélyi származású művészek, Barics József és fia, Ifj. Barics József Trianoni kereszt elnevezésű alkotását.

Az emlékhelyet a baranyai Történelmi Vitéz Rend és az 56-os Szövetség kezdeményezésére hozták létre, és most ugyanez a két szervezet szeretné, ha más helyre kerülne a fából készült kereszt. Hamar nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a templom kertje nem elég nagy ahhoz, hogy ott jelentősebb megemlékezéseket tartsanak.


A Hortobágyra elhurcoltak emlékművének vázlata.

A kezdeményezők egy olyan helyet kerestek a városban, ahol a pécsiek méltó módon emlékezhetnek a Magyarország számára tragédiával felérő békeszerződésre. Úgy tűnik, megtalálták az új helyszínt, a főépítészet munkatársaival folytatott egyeztetések után a Hunyadi János utca-Aradi vértanúk útja kereszteződésére esett a választás.

Emlékművet állítanak a kommunisták áldozatainak

A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete emlékművet emel városunkban. A neves faszobrász és grafikus művész, Szatyor Győző készítette az alkotást, annak köztéri helyéről pedig már egyeztetettek a kérelmezők és az önkormányzat szakemberei. Ennek alapján az emlékmű a belvárosi Szentágothai János sétányon kap majd helyet, a büntetés-végrehajtási intézet közelében.

A Kálvária-domb lába több szempontból is jó választás: egyrészt egy parkosított területről van szó, az emlékhely a város egyik legszebb pontjára kerül, a több mint két és fél méter magas kereszt pedig keletről és nyugati irányból is jól látható lesz majd.

Az áthelyezésről első körben dr. Udvardy György megyéspüspökkel tárgyaltak a kezdeményezők, az egyházi vezető pedig jóváhagyta a terveket. Március 14-én aztán a városi képviselő-testület is megszavazta az erről szóló előterjesztést.

A döntést követően viszonylag rövid időn belül átköltöztetik majd az alkotást, a tervek szerint már az idei megemlékezésnek is a Kálvária-domb ad helyet június 4-én. A keresztet a korábbi helyéről már el is szállították, egyelőre egy üzlet raktárában várja, hogy újra szabad ég alatt magasodhasson.

 

Képünkön: már nem sokáig marad a raktárban a Trianon-kereszt.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva