Új frontot nyitott Pécsett is az erdélyi tulajdonú Digi TV
2008. augusztus 22. péntek 21:45

A Digi TV munkái tavaly nyáron indultak el, és a pécsi tömbházas területeken legkésőbb jövő tavasszal szeretnék befejezni a munkát, amely során a központjuktól a lépcsőházakig optikai kábelt vezetnek el. A lépcsőházon belül a lakásokig egy koax kábel viszi a jelet (a koaxon a tv-szolgáltatás működik majd), valamint egy UTP kábelt, melyen keresztül a telefon és Internet szolgáltatást nyújtják.
Az erdélyi magyar nábob
Teszári kezdetben egy nagyváradi rozoga bódéból mérte a fagyit, nyolc évvel később viszont már Románia legjelentősebb kábelszolgáltatójaként tartották számon. Újabb nyolc év, és cége a digitális televíziózás kelet-európai piacán a multinacionális vállalatok rettegett vetélytársa, az IT-szolgáltatások regionális nagyhatalma.
Teszári a sajtónak soha nem nyilatkozik, így a média kedvencének nemigen nevezhető.
TESZÁRI-PORTRÉ ITT: KLIKK!
A cég marketing koordinátora, Jacsó Réka elmondta, az új rendszer kiépítése Kertváros, a Szigeti városrész, Uránváros és Meszes tömbházas területein van folyamatban, s az év végére igyekeznek a lehető legtöbb háztartásba eljuttatni szolgáltatásukat, a lakossági bekötések több ütemben történnek majd, ahogyan a hálózat fejlesztés is, ám az a céljuk, hogy az egész várost lefedjék.
A tervek szerint a pécsi piacon terjeszkedő kft. kábeles szolgáltatásai - az internet és a kábeltévé - bekötési díj és hűségidő nélkül vehetők majd igénybe, s az internetes sávszélességet is megnövelik.
A UPC Magyarország Kft. sajtókapcsolati igazgatója, Szűcs László azt mondja, a versenyre felkészültek, miután a másik cég másutt már kiépítette a rendszert. Folyamatason vannak akcióik, amelyek negyedévente változnak, csomagjaik pedig széles igényeket ki tudnak elégíteni.
Mint mondta, egy-egy szolgáltató kiválasztásánál az ügyfélszolgálati háttér is fontos, hiszen ez is a verseny része (s tegyük hozzá, a Digi ezen a téren még kispályásnak számít a többiekhez képest - a szerk.).
A júpíszis igazgató hozzáteszi, áprilisban indították el a nagy felbontású képek megjelenítését is lehetővé tevő digitális tévé szolgáltatásukat, amelyet a konkurensek egyelőre nem tudnak biztosítani (ezzel szemben információink szerint a Magyar Telekom például gőzerővel készül e piac átvételére is - a szerk.). Szűcs megjegyezte, ezt a szolgáltatásukat az elképzelések szerint jövőre további funkciókkal bővítik, így számos apróbb fejlesztés mellett elektronikus videotéka is az ügyfelek rendelkezésre áll majd.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...