Úgy néz ki, ebből is égés lesz

2009. április 06. hétfő 19:15

Úgy néz ki, ebből is égés lesz
A részletes költségbecslés is elkészült az Operalia Nemzetközi Énekverseny kapcsán, s kiderült: az előzetesen gondoltnál kevesebb pénzből, mintegy 120 millió forintból is tető alá hozható a pécsi elő- és középdöntő, valamint a budapesti döntő megszervezése. Függőben van ugyanakkor még a szponzorpénzek egy része: Gonda Tibor alpolgármester feladata, hogy - válság ide vagy oda - valahogy összekilincselje a hiányzó nem kis összeget.

Információink szerint a büdzsé harmadát, azaz negyvenmilliót támogatóktól kellene a közeljövőben előteremtenie az alpolgármesternek. A szervezésre, így annak költségvonzatára szerződésben vállalt kötelezettséget a város, így Gonda "pénzteremtő képessége" ezúttal az önkormányzat szempontjából is kiemelkedően fontos.

Feltételezhető, ha nem sikerül behozni a támogatókat, a városnak kell a zsebébe nyúlnia.

A kulturális ügyekért felelős alpolgármester - akire a szponzorvadász szerepét még Tasnádi Péter testálta tavaly ősszel - a Pécsi Újság.hu kérdésére határozottan kijelentette: addig fog járni a vállalkozások nyakára, amíg össze nem jön a pénz, amely szerinte garantálhatóan meg is lesz a július végi rendezvény kezdetéig. Említést tett róla, hogy több nagy cég már nyilatkozott, sőt szerződésben vállalta a szponzorációt.

Gonda elmondta, a korábban becsült költségek csökkentését többek között azon az áron tudták elérni, hogy Pécs kiszállt a városban megrendezni tervezett - 60-70 millió forintot felemésztő - gála finanszírozásából.

Azaz: a jelenlegi állás szerint a versenyzők egyenkénti válogatása folyik majd csak Pécsett (feltehetőleg a Nemzeti Színházban), ami, tegyük hozzá, lehet, hogy a szakmának érdekes, de a nagyközönség számára aligha jelent vonzerőt.

A gála költsége a Megakoncert Kft.-t terheli majd - ha egyáltalán megtartják.

Amennyiben ugyanis nem sikerül nagyobb szponzorokat találnia a pesti cégnek, le is mondhat a showról - ennek megrendezésére ugyanis sem őket, sem a várost nem köti az Operalia-menedzsmenttel kötött szerződés.

Most tehát csak annyi bizonyos, hogy a Domingo nevével fémjelzett verseny elő- és középdöntőjének szolgálhat helyszínéül Pécs, a döntőnek már a fővárosi Operaház ad otthont. (A pécsi "válogatókat" a tervek szerint a nemzeti színházban bárki megtekintheti majd "várhatóan egy nagyszínházi előadás árának megfelelő" összegért cserébe; ez ma 1200-2400 forintot jelent. A város többi lakója a tervek szerint kivetítőkön követheti nyomon az eseményeket.)

Képünk Plácido Domingo egy korábbi koncertjén készült. Idén, meglehet, őt nem hallgathatja meg a pécsi publikum, mert a gála költségei vállalhatatlan terhet raktak volna a városra.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva