Tűzoltók lepték el a Király utcát és a Pécsi Nemzeti Színház környékét
2018. november 07. szerda 10:01
Frissítve: 2018. november 07. szerda 10:14

Frissítve: a megye szinte összes tűzoltója útnak indult Pécsre, a legmagasabb, ötös fokozatú riasztáshoz, aztán kiderült, hogy tévesen jelzett tüzet a levéltár tűzvédelmi rendszere. Szirénázó tűzoltóautók érkeztek szerdán délelőtt fél tíz környékén a pécsi belvárosba. A hét járművel érkezett lánglovagok teljes felszerelésben a Király utcában és a Színház téren álltak meg.
Amint megérkeztek, sietve elkezdték lepakolni a szerkocsikról az eszközeiket - majd nem történt semmi.
Néhány perc után visszapakoltak az autókra.

Elképzelhető, hogy csak gyakorlat volt, de az sem kizárt, hogy egy vakriasztáshoz érkeztek.
FRISSÍTVE:
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon érdeklődésünkre elmondták, a levéltár tűzvédelmi berendezése jelzett tüzet, mint utóbb kiderült, tévesen. A legmagasabb fokú, ötös riasztást rendelték el, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a megye összes tűzoltóegysége elindult Pécsre, majd útközben visszafordultak.
Az esetet feltehetően vizsgálat fogja követni, hogy kiderítsék, minek volt betudható a téves, komoly költségeket és meglehetős riadalmat okozott riasztás.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

