Turistának álltunk Pécsett: nem egyszerű ügy, ha csak a táblákra hagyatkozunk

Ami pécsiként egyértelmű, turistaként koránt sem. A táblák, valamint a Visit Pécs! alkalmazás segítségével próbáltunk meg eljutni a város különböző pontjaiba. Több-kevesebb sikerrel, de végül mindent megtaláltunk, amit meg szerettünk volna nézni. Viszont tény, hogy hagynak némi kívánni valót maguk után a Pécsre látogatóknak szánt táblák.

Néhány, a turisták által is kedvelt helyszínt választottunk. Csak magunkra, a táblákra és, amennyiben szükséges volt, az alkalmazásra hagyatkoztunk. Úgy gondoltuk, kiindulási pontnak a legmegfelelőbb Pécs főtere lesz, elvégre, ha eltévednénk a belvárosban, oda valahogy csak visszatalálunk.

Az alkalmazásról érdemes megjegyezni, hogy internetkapcsolat nélkül is működik, amennyiben többet szeretnénk megtudni a pécsi látnivalókról. Azonban, ha már meg is akarjuk találni ezeket, GPS nélkül nem fog sikerülni, amihez viszont szükség van internetre. 

Első számú célpontunk a Zsolnay Negyed volt. A Széchenyi téren található barna táblákkal az irányt gyorsan belőttük, így elindultunk a Király utcán, amelynek végén újabb tábla mutatta, merre tovább. Egyenesen haladtunk, a zebrán átérve azonban kénytelenek voltunk a Visit Pécs! alkalmazást használni, ugyanis nem voltunk biztosak az útvonalban, mert táblával már nem találkoztunk. Végül, gond nélkül megtaláltuk a bejáratot. Meg kell hagyni, a Negyed nem csak turistaként, pécsiként is lenyűgözően szép. Sajnáljuk, hogy a város egy nem kifejezetten barátságos szakaszán kell átmenni, hogy megtaláljuk.

Miután kigyönyörködtük magunkat, biztos, ami biztos visszamentünk a főtérre, így a következő látnivalót is onnan próbáltuk megközelíteni. A Cella Septichorára voltunk kíváncsiak, elvégre Pécs római kori elődje, Sopianae késő római ókeresztény temetője 2000-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára, bár ezzel nem feltétlenül kell tisztában lennünk turistaként. A Dzsámi bal alsó sarkánál lévő táblák egyikén az áll: ókeresztény sírkamrák. A Cella Septichorát keresve, elbizonytalanodtunk. Vajon ugyanaz?

Próba szerencse, elindultunk a nyíl irányába, de nem jutottunk messzire, ugyanis a lakatfalnál útelágazáshoz értünk. Egyenesen vagy felfelé vezetett az út. Kis töprengés után felkanyarodtunk. A sírkamrákat egy üvegen keresztül ugyan megpillantottuk, de a bejáratot nem találtuk. Kénytelen voltunk visszamenni az elágazáshoz. Egyenesen haladtunk előre, ahol ráleltünk a Cella Septichora feliratra, de bejáratot itt sem találtuk. Kiderült, hogy a hétfő szünnap, ilyenkor nem látogatható a hely.

Következő állomásunk a „másik dzsámi" volt, aminek pontos nevével a pécsiek se igazán vannak tisztában, nem ám a turisták. A Cella Septichoránál állva fogalmunk sem volt, merre induljunk el. Táblát nem láttunk, így a Visit Pécs! alkalmazásra hagyatkoztunk. Lefele mentünk, az utca végén pedig megpillantottuk a már ismerős, barna táblákat is. A Jakováli Haszan-dzsámit jobbra mutatta. Gondoltuk, így már megtaláljuk, de úgy „el van dugva" ez a kicsi építmény, hogy, ha nem figyelünk, simán elmegyünk mellette. Nem így történt, szerencsére. Viszont tény, hogy elkélne legalább még egy tábla, mely alapján pontosan be lehet lőni merre van.

Úgy döntöttünk, túránk végére hagytuk a Tettyét. A romokra voltunk kíváncsiak, és a kilátásra, ami onnan tárul elénk. Így visszaballagtunk a Széchenyi térre. Táblák ugyan jelezték, hogy merre van a Tettye, de külön a romokat nem, csak a mésztufa barlangot. Ezért bízva abban, hogy nagyjából egy irányban vannak, elindultunk, amerre a nyíl mutatta. Sajnos, út közben sem találkoztunk egyetlen, a romokhoz vezető táblával. Legnagyobb megdöbbenésünkre, az alkalmazás sem ismerte Pécs eme pontját.

A mésztufa barlangot ugyan megtaláltuk, de fogalmunk sem volt merre tovább. Végül egy hölgytől kértünk segítséget, remélve, hogy pécsi és útba is igazít bennünket. Szerencsére ő is odatartott a kutyájával, így elkísért bennünket, nehogy eltévedjünk. Nélküle valószínűleg nem, vagy csak nagy nehézségek árán találtuk volna meg a romokat, ahonnan a kilátás egyébként káprázatos.

Csepregi Veronika - Fotó: Kálmándy Ferenc