Tubes-ügy: megszavazták!
2007. december 21. péntek 00:11

Kihasználta utolsó jogi lehetőségét Pécs képviselő-testülete annak érdekében, hogy a város megakadályozhassa a radartelepítést.
A képviselők ma reggel egyhangúlag fogadták el az előterjesztést, melybe a szavazás előtt befogadták az MDF módosító indítványát, s ez lehetővé teszi, hogy a módosítást már folyamatban lévő ügyekre (pl. a radartelepítésre) is alkalmazhassák.
Mint ismert, a tubesi katonai beruházásra a honvédelmi miniszter korábban már kiadta az engedélyt, ezt azonban mind a Civilek a Mecsekért Mozgalom, mind Pécs városa bíróságon támadta meg. Ha a Fővárosi Bíróság a pécsi beadványokban foglaltakat elfogadja, a PÉSZ-módosítás révén gyakorlatilag lehetetlenné válik a tubesi radartelepítés.
Az önkormányzat alternatívaként két magánterületet jelölt meg (az egyik az erőmű a másik, a MOL tulajdonában van), de az ezeken való építkezéshez újabb engedélyezési eljárást kellene indítani, s szakértők szerint ennek gyakorlati esélye a nullához közelít.
Most tehát a Fővárosi Bíróság ítéletén múlik minden.
FRISSÍTVE:
(13:40)
A HM az illetékes közigazgatási hivatalhoz fordul
A Honvédelmi Minisztérium az illetékes közigazgatási hivatalhoz fordul jogorvoslatért a pécsi közgyűlés döntése miatt. A képviselők úgy módosították az építési szabályzatot, hogy megtiltották a katonai radar építését a város területén.
A döntést a folyamatban lévő ügyekre is kiterjesztették. A honvédelmi tárca vitatja a döntés jogosságát, mert már van érvényes engedélye a NATO-radar építésére és erre nem lehet visszamenőleges hatálya a mai határozatnak.
Az építési engedélyt megtámadó civil szervezetek viszont úgy gondolják, amennyiben a Fővárosi Ítélőtábla új eljárásra kötelezi a szaktárcát, akkor már érvényes lesz a most elfogadott tiltó határozat. A Pécs fölötti Tubes-hegy már a második helyszín a NATO-radar építésére, amelyet eredetileg a Zengőre terveztek.
EQM - Kossuth Rádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...