Tragikus baleset: a vétlen kocsiban utazó nőnek elhalt a magzata

2020. május 06. szerda 14:30

Tragikus baleset: a vétlen kocsiban utazó nőnek elhalt a magzata

A Pécsi Járásbíróság a napokban - tárgyaláson kívül meghozott büntetővégzésével - a vádlottal szemben maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 2 év 6 hónap szabadságvesztést és 2 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. 

 

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott tavaly augusztusban 20 óra 20 perckor az általa vezetett és az ismerőse tulajdonát képező személygépkocsival közlekedett Pécs felől Szalánta irányába.

A vádlott a belső forgalmi sávban 55-60 km/h sebességgel történő közlekedése során egy előtte haladó jármű miatt - mivel a vádlott nem tartott megfelelő követési távolságot - hirtelen balra rántotta a kormányt, áttért a szemből közlekedők belső forgalmi sávjába, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben 50-55 km/h sebességgel közlekedő sértett által vezetett személygépkocsival.

A baleset kikerülése érdekében az utánuk közlekedő személygépkocsi áttért a szembe jövő sávba és ott nekiütközött egy másik autónak.

A szabályosan közlekedő autó sofőrje, valamint utasa 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, valamint az anyának elhalt a magzata, amely maradandó fogyatékosságnak minősül.

A vádlotti gépkocsiban utazó 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A vádlottal szemben az elmúlt három évben 8 alkalommal került sor a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt helyszíni bírság, illetve pénzbírság kiszabására.

Forrás: Pécsi Törvényszék