Tóthot pénteken újraválasztják
2009. január 15. csütörtök 20:16

Mint arról beszámoltunk, a baranyai szocialisták már leosztották egymás között a lapokat, bár az elmúlt hetekben némileg módosultak az belső erőviszonyok (lásd kapcsolódó írásunkat jobbra). Lapunk információ szerint ugyanis a szigetváriak, Paizs József polgármesterrel az élen, korábban nem támogatták a mohácsi-lánycsóki illetőségű Puch László megyei elnökké történő jelölését, ám az államtitkárnak végül sikerült meggyőznie a baranyai kisváros szocialistáit is. Információink szerint a döntő érv az M60-as autópálya Szentlőrincig történő vitele, illetve az azért való lobbizás ígérete volt.
A leendő elnök mellé álltak ugyanakkor a komlóiak is, így egy belső "deal" (megállapodás) eredményeképpen Páva Zoltán, Komló polgármestere elnök-helyettes lesz a megyei vezetésben. Az MSZP jelenlegi megyei elnöke, Tasnádi Péter a választmány élére kerül - úgy tudjuk azonban, nem túl boldog a lényegében lefokozással felérő elnökváltás miatt. Informátoraink szerint a keddi választmányi ülésen ezt a jelölési sort fogadták el - az összejövetelen részt vett Szili Katalin házelnök is, de nem tett észrevételt.
Puch László nem véletlenül törekszik az elnöki szék megszerzésére, hiszen ismerve a mohácsi politikai erőviszonyokat - a jobboldal, a Fidesz hagyományosan magas támogatottságát -, aligha várható, hogy a 2010-es parlamenti választáson egyéni képviselőként mandátumot szerez, megyei elnökként viszont a pártlistáról könnyen bejuthatna.(Az országos listát a márciusban minden bizonnyal a pártelnöki tisztet újra elfoglaló Gyurcsány Ferenc és köre állítja össze, márpedig Gy. F. nemrég érte el, hogy Puch hosszú idő után távozni kényszerüljön a pénztárnoki tisztségből - így nem valószínű, hogy jóváhagyná a baranyai politikus "rehabilitációját".)
Ha a pécsi tisztújítást le is zsírozták már egymás között a megyei és városi erős emberek, a február hatodikán esedékes megyei választás előtt azonban akár meglepetéseket is hozhat az a belső tagrevízióra irányuló kezdeményezés, melyet a szerdai Magyar Nemzet szellőztetett meg. E szerint felbukkant egy kör, mely legalábbis furcsállja, hogy Pécsett immár 1800 tagot tartanak nyilván (a hasonló nagyságrendű városokban sehol nincsenek ilyen sokan - a 200 ezres Debrecenben például 400 MSZP-tagot tartanak nyilván), s fiktív beléptetéseket sejt a háttérben.
Annak, hogy az egyes alapszervezetekben hányan tagok, azért van jelentősége, mert egy-egy csoport a taglétszám annak arányában delegálhat küldötteket (szavazókat) a megyei választásra.
Komáromi István, a Pécs Mecsek Nyugat Alapszervezet titkára azt mondja, ő is azok között van, akik erősen szorgalmazzák, hogy betekintést nyerhessenek a tagnyilvántartásba. Véleményük szerint ugyanis a párttagoknak joguk van tudni, hogy kik a párttársaik, s ezt az információt nem tagadhatják meg tőlük.
Ha Komáromiék sikerrel járnának, s valóban tagrevízióra kerülne sor, az ezzel járó botrány alapjaiban rengetné meg a pécsi MSZP-t, s írná át belső - a jelenleg a Tóth Bertalan, Kőhegyi István, Fuchs Gábor és Nyőgéri Lajos által uralt - erőviszonyait.
B. M. - Fotó: EQM
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...