Tolnay Klárira emlékezik az MMA a POSZT-on
2014. június 06. péntek 11:39
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ünnepi ülésen emlékezik posztumusz tiszteletbeli tagjára, Tolnay Klárira és emlékérmet ad át a színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) június 12-én, csütörtökön.
Juhász Judit, az MMA koordinációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a megemlékezésen Lengyel György rendező, egyetemi tanár méltatja a színésznő életművét, majd egykori pályatársai - köztük Piros Ildikó, Sunyovszky Sylvia, Tóth Enikő, Huszti Péter, Lukács Sándor és Szirtes Tamás - kötetlen kerekasztal-beszélgetésen idézik fel a közös munka élményeit.
Mint mondta, a Magyar Művészeti Akadémia a jeles alkalomra Tolnay Klári-emlékérmet készíttetett, amelynek átadásával a művésznő szakmai örökösei előtt is tisztelegni kíván. A bronz plakettet Csikai Márta szobrászművész készítette - tette hozzá.
Juhász Judit elmondta: két emlékérmet ítélnek oda. Az ünnepi ülésen a díjakat Fekete György, az MMA elnöke és Marton Éva operaénekesnő, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetője adja át.
A magyar színházművészet kivételes egyénisége előtt tisztelgő ünnepi ülést délután 15 órakor tartják a pécsi Palatinus Hotel Bartók termében.
Az esemény háziasszonyaként Juhász Judit nyitja meg az ülést, majd Lengyel György Tolnay Kláriról szóló írását Szabó András olvassa fel, ezt követően kezdődik a pályatársakkal folytatott kerekasztal-beszélgetés.
A program folytatásaként Márai Sándor Tolnay Klárihoz írt leveleit és verseit Lukács Sándor olvassa fel, majd átadják a Tolnay Klári-emlékérmet.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Két hét múlva gyűjtögethetnek
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Már az összes szolgáltatónál...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Ilyen volt a húsvéthétfői, rendhagyó...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...

