Többen használják a pécsi parkolókat, a pótdíjak száma tizedével csökkent
2015. augusztus 27. csütörtök 07:19

Nagyjából tizenöt százalékkal több pénz folyt be idén a kasszába a parkolási bevételekből Pécsett. A BIOKOM Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint kis mértékben emelkedett az eladott bérletek és az érmés fizetések száma is. Pótdíjat viszont kevesebbszer szabtak ki.
Meglátszik a pécsi belvárosi parkolók forgalmán a tartósan alacsony üzemanyagár. A több autó nem csak zsúfoltabb utakat és nehézkesebb közlekedést, hanem nagyobb bevételt is jelent.
- Az első fél évben körülbelül tizenöt százalékos növekedés volt tapasztalható a tavalyi, hasonló időszakkal összehasonlítva. Kis mértékben emelkedett a bérletek eladásából, valamint az érmés és a mobiltelefonos parkolójegy vásárlásból származó bevétel is - fogalmazott Lóczi Szidónia, a feladat ellátásért felelős BIOKOM Nonprofit Kft. sajtóreferense.
Utak felújítására (is) megy a pénz
Lóczi Szidónia kérdésünkre azt közölte, a BIOKOM-hoz érkező parkolási bevételt teljes egészében a városüzemeltetésre költik. Sok más feladat ellátása mellett ebből a pénzből javítják a pécsi utakat és tereket, a csapadékvíz-elvezetőket vagy éppen a szobrokat, valamint ebből tartják fenn a pécsi parkerdőket is.
A parkolási díjak jelentős forrásnak számítanak a városüzemeltetés költségvetésében, évente mintegy 320-330 millió forintról van szó. Ennek megfelelően a városi cég és a közterület-felügyelet munkatársai nagy figyelmet fordítanak a trükközők kiszűrésére. Mint megtudtuk, a tapasztalatok szerint nagyjából ugyanannyian próbálnak kibújni a fizetés alól, mint az elmúlt években, ám a pótdíjak száma tíz százalékkal csökkent 2014-hez képest.
Persze, sokan a „mikulás csomag" átvétele után sem szeretnének a zsebükbe nyúlni.
- Az összes magyar rendszámmal rendelkező pótdíjazott gépjármű között tizenöt százalék körül van a be nem fizetett pótdíjak aránya. A külföldi rendszámú gépkocsikra vonatkozó követeléseinket átadjuk egy erre szakosodott nemzetközi szervezetnek, ezen keresztül próbáljuk meg behajtatni a pótdíjtartozásokat - mondta.
A lefülelt hazai autós, ha a csekken megszabott időn belül nem fizet, a kiegyenlítetlen pótdíjról hatvan napon belül fizetési felszólítást kap. Ha ezt követően sem hajlandó pénzt áldozni, jogi eljárás indul ellene. Legvégső esetben aztán végrehajtóhoz kerülhet az ügy.
Képünkön: nagy a forgalom a parkolókban.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

