Több száz pályamunka a Zsolnay-pályázatra

2008. március 20. csütörtök 14:23

Lezárult a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. által meghirdetett „Asztali Kultúra Napja 2007" pályázat.

A tavaly meghirdetett pályázatra három kategóriában várták a nevezéseket. Az általános és középiskolás diákoktól rajzokat, novellákat, fotókat vártak, melyek témájukban az otthoni étkezéshez, a terített asztalhoz kapcsolódnak.

Az otthon kategóriában elsősorban háziasszonyok nevezhettek a szépen megterített családi asztal egy-egy fényképével.

A fotó kategória célja, hogy a pályázók a terített asztal hangulatát, harmóniáját művészi szemszögből mutassák be.

A nagy érdeklődésre való tekintettel két hónappal, február 29.-ig meghosszabbították a beküldési határidőt. A 105 pályázó több, mint 290 művét szakmai zsűri értékelte, melyben helyet foglalt Tariné Surányi Anna iparművész, Marsalkó Péter fotóművész, valamint Rippl Béla, a Kalamáris vendéglő vezetője, a Magyar Borakadémia tagja.

A nyertesek díjai:
Az általános iskola kategória első három helyezettje, osztályával együtt részt vehet egy gyárlátogatáson, valamint a júniusi nyílt napon lehetőségük lesz 1-1 Zsolnay tárgy megfestésére. A felkészítő tanárok jutalma 1-1 50.000 Ft értékű Zsolnay dísztárgy.

A középiskola kategória nyertesének díjai: I. díj: 70.000 Ft értékű Zsolnay utalvány
II. díj: 50.000 Ft értékű Zsolnay utalvány
III. díj: 30.000 Ft értékű Zsolnay utalvány

Az otthon és fotó kategóriák díjai: I.díj: egy-egy 100.000 Ft értékű Zsolnay étkészlet
II. díj: egy-egy 80.000 Ft értékű Zsolnay teáskészlet
III. díj: egy-egy 50.000 Ft értékű Zsolnay mokkáskészlet

A nyertesek:

Általános Iskola kategória:
I. Nikolausz Kata, Szuloki Ált. Isk. (tanár: Pressingné Asztalos Mária)
II. Andrasek Dorina, Barcsi Alapfokú Műv. Isk. (tanár: Pressingné Asztalos Mária)
III. Nagy Eszter, Barcsi Alapfokú Műv. Isk. (tanár: Pressingné Asztalos Mária)

Középiskola kategória:
I. Pauza Kata, Barcs
II. Urbán Erzsébet, Karcag
III. Hegedűs Robin

Otthon kategória: I. Horváth Viktória, Győr
II. Erdélyi Józsefné, Eger
III. Márkus Gyuláné, Budapest

Fotó kategória:
I. Tóth Norbert, Győr
II. Marosfalvi Péter, Budapest
III. Pintér Dávid, Budapest

A nyertesek díjaikat ünnepélyes keretek között vehetik át a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. dísztermében. A díjazott pályaművek megtekinthetők a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. honlapján (www.zsolnay.hu).