Több száz autós vonult fel a pécsi éjszakában, az állatmenhely részére adományt is gyűjtöttek
2018. március 17. szombat 19:15

Pénteken este az uránvárosi Tesco parkolójában gyűltek össze a pécsi autósok. Böröcz Szilvia és Zengei Karolina az autóstalálkozó szervezői idén egy kis jótékonykodást is szerveztek a Misina Állatmenhely részére, ami szintén nagyon jól sikerült.
Pontban este tizenegy órakor már sorban álltak az autók az uránvárosi Tesco parkolójában, majd rendőri kísérettel útnak is indultak. A parkolóban csaknem ezer autós várakozott, a felvonuláson körülbelül hatszázan vettek részt.
Az autósok egy sávban a 6-os főúton a város fele mentek, majd a Szabadság úti kereszteződésnél balra kanyarodtak a Zsolnay-körforgalom irányába, ahol a rendőrség leállította a város felől érkező forgalmat. A körforgalmat a második kihajtónál hagyták el, útvonalukban szerepelt még a Kórház tér, a Barbakán tér, az alagút, az Ágoston tér, a 48-as tér, végül pedig a 6-os számú főútra kanyarodva tértek vissza a Tesco parkolóba. Két helyszínen videofelvétel is készült.
Fotó: Atom Riders Paks/Facebook
Tavaly március elején tartották az első autóstalálkozót a Pécs Pláza parkolójában, ahová akkor száz autós ment el, majd a felvonulás után egyre több emberhez jutott el a hír, így két hét múlva egy újabb találkozót és felvonulást szerveztek, ahová nyolcszázan mentek el és közel hatszázan vonultak fel.
Idén csaknem ezer autó érkezett az uránvárosi Tesco parkolóba a szervezők elmondása szerint, illetve ebből legalább hatszáz fel is vonult, vagy fordult ki a Tesco parkolóból. Rengetegen jótékonykodtak az eseményen, öt autó telt meg állateledelekkel (400kg), pokrócokkal, pórázzal, amelyeket a Misina Állatmenhelyen élő állatoknak adnak oda a szervezők.
Az idei szintén sikeres felvonulás után legközelebb május 26-27-én lesz egy hasonló autóstalálkozó Szentlőrincen, ahol bár felvonulás nem lesz, de hatalmas bulinak ígérkezik ez az esemény is.
Fotó: Brantmüller Zoltán/Facebook
Előreláthatólag jövő héten a YouTube-on megtekinthető lesz az idei eseményen készített videó, addig is tekintsék meg a tavalyi felvételt:
Pauska Petra - Fotó: Night Cruising Pécs/Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Harminchárom rab készül idén...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Pénteken lesz a virágvásár a Kossuth...
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...