Több mint kétezer baranyai álláskereső elhelyezkedését segítik, mintegy 2,7 milliárd forintból
2016. augusztus 18. csütörtök 16:03

2,7 milliárd forintot fordítanak Baranya megyében a foglalkoztatás növelésére, a pénzből több mint kétezer baranyai álláskereső elhelyezkedését segítik - az erről szóló megállapodást csütörtökön Pécsett írta alá dr. Horváth Zotán kormánymegbízott.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból finanszírozott pályázat munkaerő-piaci keresletre alapozott képzési és elhelyezkedési lehetőséget biztosít - hangzott el az aláírást megelőző sajtótájékoztatón.
A Baranya tíz járásából kilencet érintő programról elmondta: jelentősen kívánják növelni a foglalkoztatást a sellyei, siklósi és hegyháti járásban, amelyekben az álláskeresők száma jóval meghaladja az országos átlagot.
Horváth Zoltán megyei kormánymegbízott elmondta, Baranyában 16 ezer álláskeresőt tartanak nyilván, miközben 7900 állást ajánlanak a szervezetek. Kifejtette: a munkaerő-piaci kereslet és kínálat nem talál egymásra, ezért a paktumban a szakképzések szerepe felértékelődik.
Az álláskeresők számára a munkakörök kipróbálását, illetve például a munkába járás költségeit tudják biztosítani - jegyezte meg Horváth Zoltán, aki hozzátette, amennyiben a megyei munkanélküliségi rátát sikerül a jelenlegi 9,2 százalékról 3-4 százalékra mérsékelni, elmondható, hogy Baranyában megvalósul a teljes foglalkoztatás.
MTI - Fotó: marcotogni.it
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Órákon át küzdöttek éjjel a lángokkal...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Őri Lászlót választották a Baranya...